Ahogy korábban megírtuk, Orbán Viktor tartja az idei év első Kormányinfóját csütörtökön fél tizenegytől. A hvg.hu azt írja, a Magyar Hang nem kérdezhet a miniszterelnöktől, visszautasító levelet kaptak a Miniszterelnökségtől.
A Klubrádió is ugyanígy járt, reggeli műsorukban jelentették be, hogy nekik sem jutott hely a csütörtöki eseményen, pedig elmondásuk szerint elsők között kérvényezték a belépést a sajtótájékoztatóra.
Az Azonnali sem mehet a Kormányinfóra, mint írták, hiába regisztráltak, az alábbi választ kapták:
Ezúton tájékoztatjuk, hogy akkreditációját a nagyarányú médiaérdeklődésre való tekintettel sajnos nem tudjuk elfogadni.
A portál információi szerint ugyanezt az elbírálást kapta a Mérce is, így ők sem kérdezhetnek Orbántól.
Az Alfahír szintén közölte, hogy nem jutott hely számukra a csütörtöki rendezvényen, ahogy az N1TV-nek sem.
A Direkt36 pedig Facebook-oldalán számolt be arról, hogy nem engedik be őket a sajtótájékoztatóra. Mint írták,
reméljük, a következő ilyen eseményt sikerül egy nagyobb terembe szervezni, és nem kell ismét Brüsszelig utaznunk, hogy személyesen kérdezhessünk a miniszterelnöktől.
Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu