Belföld

Kovács Gergely: A tüntések nem lesznek hatással a rabszolgatörvényre

A Magyar Hangnak adott interjút Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) elnöke. A rabszolgatörvény miatti demonstrációk szerinte nem lesznek hatással az ügyre, mert

a Fidesz sosem tévedhet, mennek előre leszegett fejjel, de talán a jövőben jobban meggondolják, milyen törvényt nyújtanak be. Mert már látszik, nem lehet mindent megtenni következmények nélkül.

Hozzátette: amíg a kormány ilyen népszerű, nem lehet csodát tenni, de a tüntetések erodálják a Fidesz népszerűségét. Szerinte a tüntetések akkor eszkalálódnak, ha a hatalom erőszakosan reagál, azonban a kormány azonban nagyon odafigyel rá, hogy ne legyen erőszak,

hiszen az egyik legitimációs pillérük éppen Gyurcsány Ferenc, a szemkilövető. Az, hogy nyolc év után kellett először paprikasprét használni, azt jelzi, hogy a rendőrség nagyon profin végzi a munkáját.

Az MKKP elnökének meggyőződése, hogy a Fideszt addig nem lehet leváltani, míg olyan pártok láteznek, mint a Jobbik vagy az MSZP. Szavai szerint

Én nem szoktam kétévente kitörölni a memóriámat, pontosan emlékszem, hogyan kommunikált a Jobbik, amíg szabad volt nekik cigányozni, és arra is emlékszem, milyen volt az MSZP kormányon. Nem is szeretném újra hatalomra segíteni őket.

Kiemelt kép: 24.hu / Fülöp Dániel Mátyás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik