Január 3-án még mindig a Kossuth téri karácsonyfa körül állnak azok a szánkók, amik az ellenzéki randalírozások jelképeként kerültek be a kormányközeli sajtóba, írja az Index.
December 13-án tüntetők rongáltak meg néhány szánkót a karácsonyfánál, a Fidesz szerint ezeket a rászoruló gyerekek kapták volna ajándékba karácsonykor. A másnapi tüntetés idejére már helyreállították a szánkógyűrűt, egy héttel később pedig a Gyimes Völgye Férfikórus tíz szánkót adott át az Országgyűlés KDNP-s alelnökének.
A karácsonyi ajándékozásra már nem igen fog sor kerülni, tekintve, hogy már az új évbe is átléptünk, pedig Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta,
elfogadhatatlan, hogy a Soros-aktivisták összetörjék azokat a szánkókat, amelyeket szegény gyermekeknek szerettünk volna odaadni karácsonykor.
A Momentum közben pénzgyűjtést szervezett a megrongált szánkók pótlására, több mint kétezer eurót gyűjtöttek össze, csütörtökre pedig meg is rendeltek 18 szánkót.
Az áruházak kifogytak a szánkókból, így kis nehézségbe ütközött a beszerzésük, de három napon belül megérkeznek. Mivel a hírek szerint 22 szánkót rongáltak meg, további négyet kell még beszereznünk
– mondta Hajnal Miklós, a párt elnökségi tagja.
Az összegyűlt pénz jóval több, mint amennyi szánkókra kellene, így a fennmaradó összeget tartós élelmiszerekre és tisztálkodási szerekre költik, amiket a rászorulókhoz juttatnak majd el.
Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán