Belföld

Föld alatti vonat, HÉV a Kálvin térig – alaposan átszabná a kormány Budapestet

Hosszú interjút adott a Demokratának Fürjes Balázs. A Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a kormánypárti hetilapnak leszögezte, hogy bár a főpolgármester és a kormány között volt néha feszültség,

Tarlós István szövetségese mindig is Orbán Viktor volt és lesz.

Az interjú legfontosabb részei azonban a jövőbeni budapesti fejlesztésekkel kapcsolatosak, azokból pedig van bőven:

  • megkezdődött az új budapesti híd tervezése, amely Dél-Budát, Észak-Csepelt és Dél-Pestet köti majd össze, az M1-M7 bevezető szakaszától a Jászberényi útig
  • felújítják az összes budapesti HÉV-et
  • a csepeli és ráckevei HÉV-et a Soroksári út nyomvonalán mélyvezetésben beviszik a Kálvin térig
  • megszűnik a HÉV-sín a Müpa és a Nemzeti Színház előtti Duna-parton
  • a Rákóczi hídtól délre eső területen felhúzzák a Budapest Diákvárost, amely egy nyolc-tízezer egyetemi hallgatónak, illetve egyetemi oktatónak otthont adó kollégiumváros lesz, de lesz itt egy közpark, illetve ide húzzák fel a Nemzeti Atlétikai Központot
  • föld alatti alagút kötné össze a Nyugati pályaudvart és a Déli pályaudvar helyett létrehozandó átmenő vasúti állomást, amely a mostani Déli és a Széll Kálmán tér között épülne meg a föld alatt
  • ezen kívül felújítanák a Nyugati pályaudvart, a vasúti forgalom jelentős része ugyancsak a föld alá kerülne

Fürjes biztos benne, hogy Tarlós István ezen kívül hamarosan a közfejlesztések tanácsa elé terjeszti a 3-as metró meghosszabbítását Káposztásmegyer irányába, néhány villamosvonal megvalósítását és a BKV-járműpark további megújítását is.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik