Belföld

Inkább megfagyok, de a kutyámat nem adom

Tűzön-vízen át védik egymást, semmi el nem választhatja őket egymástól: sok hajléktalan a kutyája miatt még a szállókra se megy be, mert kevés helyen fogadják őket együtt. Inkább megfagynának a hidegben, minthogy lemondjanak kedvenceikről. Ezek az állatok hű társak, akik védik kiszolgáltatott gazdáikat, az adományozók pedig egy-egy simogatásért cserébe néha bőkezűbben adakoznak az utcán élőknek. Az Abcúg riportja.

Fotó: Abcúg/Végh László

Az 57 éves Balog Sándor már 25 éve az utcán él, ott talált rá Artúrra is, akit az anyja hagyott el kölyökkorában. A német juhász-rottweiler keverék kutyát Sándor cumisüvegből etette, most pedig már 14 éve hű társa a férfinak. Artúr jól nevelt kutya, ül, fekszik, pitizik gazdája kérésére, nagyon barátságos minden emberrel. Pár hete jöttek be a szállóra, egy szociális munkás hozta be őket, de egyelőre a folyosón alszanak, mert az egyetlen kutyáknak is kialakított szoba foglalt. Sándor azt mondja, ő inkább megfagyna kinn az utcán, de a kutyáját semmi pénzért nem adná.

Fotó: Abcúg/Végh László

A jól öltözött, látszólag egyáltalán nem hajléktalannak tűnő 37 éves Győri László két kutyájával, Kirával és Zeusszal jár be melegedni egy külvárosi szállóra. A férfi Kirát két évvel ezelőtt vette, az ő kölyke Zeusz, aki még csak héthónapos. László azt mondja, hogy a kutyái az élete értelmei, akiket mindenhová magával visz. A két pitbull szerencsére nagyon barátságos, gazdájuk szerint inkább kiscicák, mint kutyák, ezért az utcán az emberek sem tartanak tőlük. Most csak ideiglenesen vannak a szállón, mert a férfi két éve folyamatosan Németországban vállal munkát, eddig kamionozott, januártól pedig egy építkezésen fog dolgozni, ahova természetesen a két ebet is viszi. László keveset van itthon, de amikor hazajön, akkor két kutyával nem talál albérletet, ezért lakik szállókon. Korábban négy évet töltött az utcán.

Fotó: Abcúg/Végh László

Egy kakukktojás. Kutyatulajdonosok keresgélése közben véletlen bukkantunk rá az egyik szállón Zorger Jánosra és nyuszijára, Ugribugrira. Jánost sokan csak ,,Nyuszis bácsiként” ismerik, mert már négy éve minden Mikuláskor ajándékcsomagokat készít gyerekeknek, abból a pénzből, amit a támogatóitól kap. Ottjártunkkor is épp egy óvodában készült Ugribugrival, akinek még mikulásjelmeze is van. A 60 éves férfinek nem ő az első nyula, korábban négy évig egy nagy, hosszúszőrű, lógófülű nyuszival járta az utcákat. Az első kiskedvencet eredetileg gyerekeknek vette húsvétre, de időközben kitört a szünet, és az egy hét alatt, amíg várakozott, annyira megkedvelte az állatott, hogy úgy döntött, ő már nem adja oda senkinek. Két kislány nevezte el Ugribugrit, aki a szállón egy kis ketrecben lakik, napközben pedig pórázon ugrál gazdája lába mellett.

Fotó: Abcúg/Végh László

Szepesi Ilona és Mocsok nemrég lettek hajléktalanok, amikor a nő párja egy évvel ezelőtt meghalt, és nem tudták tovább fizetni az albérletet. Mocskot még együtt találták Pünkösdkor egy étterem ajtajában testvéreivel együtt. Az 55 éves nő megfogta az egyiket, és azt mondta, hogy neki az kell, mert aranyos kis bóbitája van. A Mocsok nevet onnan kapta, hogy egy héttel később hatalmas eső esett, a kutya pedig belehempergett a sárba, és azóta is kapva-kap az alkalmon, ha pocsolyát lát. Miután elvesztették a lakásukat, az egyik vasútállomás várójában aludtak, Ilona akkor még kerekesszékben volt, amit Mocsok az élete árán is megvédett volna. Ilona azt mondja, rájuk mosolygott a szerencse, amikor egy szociális munkás megtalálta és behozta őket a szállóra. A nő szerint hároméves kutyájának nagyobb az IQ-ja, mint egész Újpestnek, mert egyszer amikor elveszett, felszállt a villamosra, aztán magától visszavillamosozott ugyanarra a helyre, ahonnan eltűnt.

Fotó: Abcúg/Végh László

Scheiber János és Balog Jánosné Nagy Ágnes hét éve alkotnak egy párt, és büszke tulajdonosai Virágnak és Boginak, a két mentett kutyának. Bogi már 16 éves, de még mindig fitten ugrál fel gazdái ölébe vagy áll két lábra egy kis jutalomfalatért cserébe, őt még Ágnes találta kétéves korában. Virágot, a félig csivava kiskutyát szakadó esőben bandukolva látták meg és mentették meg a haláltól, amit problémás vemhessége okozott volna. János és Ágnes kilenc hónappal ezelőtt kerültek az utcára, amikor a főbérlő eladta a lakását, és a magas albérletárak mellett, két kutyával nem találtak másik helyet. Egy hete laktak az utcán, amikor tavaly márciusban újra beköszöntött a tél, kemény mínuszokkal. Egy bolt biztonsági őrét kérték meg, hogy hívja rájuk a rendőrséget, hogy bevigyék őket szállóra. Aznap éjszaka viszont sehol nem volt szabad kutyás hely, ezért a rendőr azt javasolta, hogy adják le a kutyákat az Illatos úti menhelyen, de erről a pár hallani sem akart, inkább az utcán éjszakáztak állattaikkal együtt. Másnap felkeresték az egyik hajléktalanszálló igazgatóját, akinek sikerült helyet szerezni nekik, ahol most a kutyák kenelben laknak. Minden nap kinn vannak a Blaha Lujza téren és kedvenceikkel együtt a Fedél Nélkül magazint árulják.

Kiemelt kép: Abcúg/Végh László

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73884149, Márton Anna és Szatmári András kardvívók edzés és interjú közben. 2019.04.08., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.