Belföld

Jávor Benedek kötelezettségszegési eljárást sürget „az MTVA helyén működő Fidesz sajtóosztály” miatt

Csütörtök egy órakor élőben jelentkezett be Facebookon Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője. Arról beszélt, hogy két éve panaszt nyújtott be az Európai Bizottságnál az MTVA finanszírozása miatt, mert szerinte az szembe megy az uniós alapelvekkel is, ezért az a véleménye, hogy

a közelmúlt történései miatt azonnal lépnie kell az EB-nek, és kötelezettségszegési eljárást kel indítani Magyarország ellen.

Jávor szerint a magyar közmédia finanszírozása évek óta nem csak a magyar törvényeket sérti, hanem az uniós versenyjogi szabályokkal is szembemegy: azzal érvelt, hogy a 80 milliárd forintos éves anyagi támogatást nem csak közszolgálati tevékenységre költik. Pedig ha nem közszolgálati tartalmakat – például sportközvetítéseket – is ebből finanszíroznak, azzal versenyhátrányba hozzák a piaci alapon működő médiumokat.

A közszolgáltiságnak jele sincs a közmédiában, az MTVA csak egyetlen párt érdekeinek megfelelve teljesíti a propaganda és az agymosás feladatait

– mondta Jávor Benedek, aki szerint „az MTVA helyén valójában a Fidesz sajtóosztálya működik”. Ráadásul azzal, hogy egy magáncég emberei dobták ki az MTVA épületéből az ellenzéki képviselőket, ahelyett, hogy tudósítottak volna a petíciójukról, azzal szerinte még a látszatát sem tartják fent a közszolgálatiságnak.

Az uniós alapszerződésekben megfogalmazott„ szép alapelveket”, most Jábor szerint a gyakorlatban kellene érvényesítenie az EU-nak. Mert ha tétlenül nézik a magyar eseményeket, azzal „újabb szöget vernek a magyar sajtószabadság koporsójába”.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik