Belföld

Négy év alatt 204 dolgozó távozott a Honvédkórház sürgősségi osztályáról

Interjút adott a Magyar Időknek Kun Szabó István, a Honvédkórház parancsnoka, aki szerint mostanában sokszor „rendkívül nemtelen, európai hangnemhez méltatlan módon, hazugságokkal, csúsztatásokkal támadták a kórházat.”

Mint ismert, a nyár végén személyügyi és tárgyi krízissel indokolva felmondott a sürgősségi osztály vezetője Zacher Gábor. A vezérőrnagy erre reagálva azt mondta, az elmúlt egy-másfél évben belső szabályzókkal próbálták kialakítani a betegutak optimálisabb irányítását, hogy rövidebb legyen a várakozási idő. A kórház folyamatosan próbálta megteremteni a fizikai feltételeket is a jobb ellátáshoz – tette hozzá.

Elismerte, hogy a Honvédkórház sürgősségi osztályáról az elmúlt négy évben 204-en távoztak,  de ez nem azt jelenti, hogy ennyi orvos hiányzik a rendszerből, mert állítása szerint közben pótolták a távozók egy részét, az intézmény egészére pedig ez az elvándorlási arány szerinte nem érvényes.

Hozzátette, szeptemberben (tehát Zacher Gábor távozásakor) olyan helyzet állt elő, hogy újra kellett gondolni a sürgősségi osztály működését. Jelenleg az újjáépítés folyik: a sürgősségire összesen tizenhat orvos és tizenegy mentőtiszt érkezett – mondta Kun Szabó István.

Nemrég írtuk meg, hogy a nemcsak a sürgősségivel, hanem a koraszülöttcentrummal (PIC) is gondok vannak a Honvédban, a PIC részleg december 16-ától bezárni kényszerült. Ennek kapcsán a vezérőrnagy azt mondta,  az elmúlt kilenc hónapban hét szakember kényszerült arra, hogy elmenjen erről az osztályról. Hárman közülük szülési szabadságra mentek, egy kolléga a külföldön dolgozó férje után, egy pedig a saját jogán ment külföldre, egy kollégát meg kellett műteni, tehát betegszabadságon van, egy pedig gyermekorvosi magánpraxist vállalt.

Időben tájékoztatták a gondokról az egészségügyi államtitkárságot – mondja Kun Szabó, aki hozzátette: az államtitkárságon kidolgoztak egy rövid és egy hosszú távú intézkedési tervet. Át kell gondolni a főváros koraszülött-ellátását, a meglévő szakorvosi létszámhoz és ellátási igényhez kell igazítani a centrumok számát – jelentette ki.

A Honvédkórház parancsnoka beszélt a radiológushiányról is.  Elismerte, nincs annyi szakorvos, amennyi radio­lógiai központ van Magyarországon, ezért a Honvédkórház külső és belső vizsgálatot folytatott le a kérdésben, és arra az eredményre jutott, hogy a Honvédkórház székhelyére kell koncentrálni a teljes radiológiai és képalkotó rendszerüket, hogy itt huszonnégy órában biztosított lehessen ez az ellátási forma.

A másik két telephelyről tehát át kell szállítaniuk a vizsgálatokra a betegeket a központba. Erre a feladatra az intézmény rendelkezésére áll két vadonatúj Mercedes mentő, és elindult a beszerzése további három új mentőautónak is, miközben régi típusú járművek is rendelkezésre állnak a betegmozgatáshoz. Bevontak az ellátásba külső szolgáltatókat is – magyarázta a Magyar Időknek a vezérőrnagy.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.