Belföld
Ugyesz-ugyeszi-talar(960x640).jpg (Array)

Sikkasztás miatt előzetesbe került egy szegedi ügyvéd

Sikkasztás miatt indult eljárás egy szegedi ügyvéd ellen, mert a gyanú szerint saját céljaira használta fel az ügyfelei által rábízott pénzt.

Az ügyvéd csaknem 70 millió forintot vett ki a széfből, ezért az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatását.

Serfőző Katalin a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte, a gyanú szerint az ügyvéd három ügyféltől vett át pénzt, az ügyvédi letétbe helyezett összegeket kizárólag ingatlan adásvételre használhatta volna fel. Az ügyfelek azt is kikötötték, hogy az ügyvéd harmadik személynek csak írásbeli engedélyükkel fizethet a rábízott pénzből. A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított az ügyfelek által átutalt 38 millió, 27 millió és 3,3 millió forintot nem a megállapodás szerint kezelte, hanem saját céljaira költötte.

A férfi ellen jelentős értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt indult eljárás.

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a gyanúsított letartóztatását indítványozta, szökés, elrejtőzés és bűnismétlés veszélye miatt, valamint az is feltételezhető, hogy szabadlábon hagyása esetén a férfi a bizonyítási eljárás veszélyeztetésére törekedhetne. (MTI)

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73903877, Szúnyogirtás repülőről, Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.