Az Élet és Irodalom karácsonyi számában szerkesztőtársa készített interjút Grecsó Krisztiánnal. A beszélgetésből kiderül, hogy az írót rákkal kezelték, és bár már kifelé jön a betegségből, még nincs vége:
Ebben a történetben még benne vagyok, ez most zajlik. Nem írtam erről eddig, de most, hogy vége a kezeléseknek, elkezdett foglalkoztatni, hogy majd egyszer.
Grecsó nem vezetett naplót betegsége közben, mert olyan erős fájdalmai voltak, hogy semmit sem tudott rögzíteni belőle.
Ez éppen olyan meglepetésszerűen és váratlanul érkezik, mint ahogy, mondjuk, egy szívinfarktus, csak egészen más a folytatás. Olyan helyzet elé állít, amiről előtte fogalmad sincsen. Semmilyen módon nem vagyunk erre fölkészítve.
Grecsó úgy fogalmaz, hogy „olyan nagyon fájt minden, hogy nem volt rá erőm, hogy gondolkodjam”, de nem tett le arról, hogy betegségével később foglalkozzon. „Már csak azért is, mert teljesen letolt engem magamról, és lett belőle olyan szituáció, ami az alázatnak különös fokára vitt el, ami nekem a korábbi életemben nem adatott meg.”
Súlyos betegségéről annyit még elárult, hogy a „nyaki terület volt problémás”, aminek következtében a hangja is elment, „a kommunikáció lehetetlensége pedig tovább növelte a befelé fordulást”.
Az interjúból az is kiderül, hogy Grecsó Krisztián új regénye, a Vera február végén jelenik meg.
A Jelenkor októberi számában olvasható az Mint akinek hagyaték című verse, amiben szintén a betegségéről is.
Kiemelt kép: Neményi Márton
