Belföld

Szerdán lement kutyát sétáltatni, bevitték a rendőrök, pénteken jutott haza

A VII. kerületi Klauzál térre ment le kutyát sétáltatni szerda este Péter Ottó Ádám, de haza csak péntek este jutott. A rendőrök igazoltatták, majd jelezték neki, hogy garázdasággal gyanúsítják.

Mondtam nekik, hogy én ott sem voltam, mire azt válaszolták, hogy majd a kamerafelvételek eldöntik. Megkértem őket, hogy hadd vigyem haza a kutyát, kísérjenek el a kapuig, de azt válaszolták, nem fognak sétálgatni. Így a kutya is jött velünk, aztán amikor a rendőrségre értünk, akkor azt mondták, hogy a kutya megy a sintértelepre, én pedig a fogdába. Erősen tiltakoztam ez ellen, végül a recepciónál egy székre ültettek le. 12 órát vártam itt a kutyával együtt. Végül egy barátom megérkezett, elvitte a kutyát, én pedig mentem a fogdába. Soha életemben nem voltam még tüntetni, fel vagyok háborodva az intézkedés miatt

– nyilatkozta lapunknak.

Ádámmal egy időben vitték be Balázst is, aki valóban részt vett a szerda esti tüntetésen, de a 24.hu-nak azt mondta, törvénytelen dolgot nem tett, a rendőrség mégis garázdasággal vádolja. Ő így emlékszik vissza:

34 és fél órát töltöttem egy előállító helyiségben. Ez egy olyan hely, ahol törvényileg maximum 12 órát lehetne egy embernek tartózkodnia. A 15-18 négyzetméteres szoba tele volt ágyi poloskával, hideg volt, egy lámpa folyamatosan világított, így aludni sem lehetett. Igaz, nem is nagyon tudtunk volna, mivel itt a fogdával ellentétben nincsen ágy, csak két pad. Itt kellett másfél napot eltöltenünk

– mondta Balázs, akit a decemberi 12-ei tüntetés után vittek be a rendőrök hat másik, számára addig ismeretlen emberrel. Ahogy a fentiekből is látszik, a rendőrségen aztán volt idejük megismerkedni, így azt fontolgatják, hogy közösen jogvédőkhöz fordulnak az intézkedés miatt.

Balázst és Ádámot együtt vitték be Tamással, aki hasonlóan komoly megpróbáltatásokon ment keresztül az elmúlt napokban. Szerda este ment ki a túlóratörvény elleni tüntetésre, de csak péntek este 7 körül ért haza. Gyújtogatással gyanúsították, de elmondása szerint ő semmi ilyet nem tett, a rendőrök a telefonját elvették, családjával sem tudott beszélni, édesanyja már bejelentette eltűntnek. A fogdában ágyi poloskát szedett össze, ezért fertőtlenítésre is elvitték az ÁNTSZ-hez. Az ő történtéről részletesebben itt olvashatnak:

„Egy civil ruhás férfi megnézett, majd mondta, hogy vihetnek”
Tamást 42 óra után engedték ki, pedig elmondása szerint semmi rosszat nem tett. Édesanyja már eltűntként jelentette be a fiát.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik