Közélet

„Egy civil ruhás férfi megnézett, majd mondta, hogy vihetnek”

Tamás történetéről elsőként számoltunk be, idézzük fel, mi is történt vele csütörtökre virradó éjjel kettő óra és péntek este 7 óra között.

  • Tamás a szerdai este 11 után ment ki, amikor végzett a munkában. Éjjel kettőkor igazoltatták a rendőrök, ezt még egy barátjának telefonon el is mondta, utána viszont elérhetetlenné vált.
  • Reggel minden ismerőse, rokona telefonálgatni kezdett: végighívták a kórházakat, rendőrkapitányságokat, de sehonnan nem kaptak érdemi információt.
  • A 27 éves férfi anyukája már mindenhol kereste fiát, még be is jelentette eltűntként, majd csütörtökön este 8 órakor jelentkezett egy rendőr az anyánál, hogy kihallgatták Tamást, és közölték vele, hogy az Aradi utcai fogdába fogják átszállítani.
  • Tamás édesanyja péntek reggel 9 órakor megjelent az Aradi utcában, hogy ruhát vigyen neki, de kiderült, hogy Tamás nincs azon a helyen, ahol a rendőrség szerint lennie kellene. Ekkor pánikszerűen hívták fel a X. kerületi kapitányságot. Kiderült, hogy Tamást még nem szállították át a fogdába.
  • A rendőrség a családnak először még szabálysértésről beszélt, később viszont már bűncselekmény elkövetéséről.
  •  Tamást pénteken este 7 óra körül kiengedték.

A hvg.hu elérte Tamást, miután 42 óra után kiengedték. Elmondta,

az igazoltatás után a rendőrök azt mondták, mehetek haza, majd két rendőr a sorfalon kívülre kísért, szembe állítottak egy ősz hajú, szemüveges civil ruhás férfivel, aki megnézett minden oldalról, majd intett, hogy vihetnek.

Így került a fogdába, majd a börtönbe a szerdai tüntetés után. Csoportos garázdasággal gyanúsítják, a rendőrök szerint gyújtogatott, de Tamás másképpen emlékszik az eseményekre:

A vádirat alapján én is lehetnék, mert ugyanolyan cipő, nadrág, kabát, táska volt rajtam. De nem rongáltam vagy gyújtogattam. A tömeg sűrűjében voltam, láttam a tüzet, elmentem mellette, lefényképeztem, de csak szemlélője voltam az eseményeknek.

Már a rendőrautóban kikapcsoltatták a telefonját, a kapitányságon pedig el is vették azt. A gyanúsításról délután kettőkor értesítették, addig a fogdában ült, majd innen szállították az Aradi utcába.

12 órás procedúra volt, mire bekerültem a zárkába: átvittek orvosi vizsgálatra, majd miután a fogdában ágyi poloskát szedhettem össze, elvittek fertőtlenítésre is az ÁNTSZ-hez. Az Aradi utcába hajnal 4-re értünk oda, délután kettőkor kerültem a zárkába. A bilincs végig rajtam volt.

– emlékszik vissza a történtekre. Három óra raboskodás után végül kiengedték, és azt mondták neki, majd írásban értesítik a fejleményekről. A történések lelkileg eléggé megviselték, de azt mondta a hvg.hu-nak, hogy kimegy még tüntetésre. Azt pedig elképzelhetőnek tartja, hogy a fogdában megismert társaival panaszt tesznek az eljárás miatt.

(Fotó: Bielik István / 24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik