Belföld

Századvég: Az ellenzéki képviselők kocsmahangulatúvá züllesztették a parlamentet

A kormányközeli Századvég Alapítvány közleményt írt az MTI-nek, amelyben azt elemezték, hogy nyugati demokráciákban hogyan büntetik „a képviselői rendbontást”, azaz az olyan eseményeket, mint amilyenek szerdán játszódtak le a magyar parlamentben.

Ezeket a Századvég úgy jellemezte, hogy

soha nem látott erőszakos események zajlottak a magyar Országgyűlés falai között.

Az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményükben azt írták: a nemzetközi példákból kiderül, hogy a magyar parlament házszabálya alig tér el az amerikai, német vagy a francia törvényhozás szokásaitól és szabályaitól. Alapvető európai és nyugati érték, hogy a házat és annak elnökét tisztelik, a képviselők pedig követik a rendszabályokat. Mint kiemelték:

képviselői minimum, hogy a törvényhozási körülményeket nem züllesztik kocsmahangulatúvá és kaotikussá.

A Századvég szerint ezen norma határát lépte át a magyar ellenzék, úgy vélik, ezzel nemcsak a házszabályt, de saját szavazóikat is megsértették, „hiszen semmibe vették a magyar demokrácia egyik legfontosabb alappillérét, a parlamentarizmust”.

A Századvég közleménye arról nem szól, hogy a nyugati demokráciákban szokás-e az ellenzéket lényegében teljesen kizárni a törvényalkotásból. Ugyanis a magyar parlamentben évek óta csuklóból leszavazzák, elutasítják az ellenzékiek által benyújtott törvényeket, törvénymódosítókat. Tehát a parlamentáris demokrácia határai közé eső eszközöktől technikailag meg vannak fosztva.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik