Összesen 1063 vizsgálati eljárást indított a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) adatvédelmi ügyekben az Európai Unió általános adatvédelmi rendeletének (GDPR) május 25-i alkalmazhatóvá válása és október vége között, s számos alkalommal állapított meg jogsértést – tudta meg csütörtöki cikke szerint a Népszava.
Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke azt is közölte a lappal, hogy magának a a GDPR-nek az alkalmazásával csak július 26-a után indultak adatvédelmi hatósági eljárások (szám szerint 28), mivel ekkor lépett életbe a hazai információs törvény szükséges módosítása. A köztes időszakban az információs törvény addig biztosított, ombudsmani típusú eszközeivel éltek, vagyis ha jogsértést észleltek, felszólították az adatkezelőt annak orvoslására, bírságolni azonban nem volt módjuk.
Péterfalvi Attila tájékoztatása szerint az adatvédelmi hatósági eljárások többsége még nem jutott olyan szakaszba, hogy határozathozatalra került volna sor, ezért a GDPR alkalmazásával eddig még nem szabtak ki bírságot.
A hatóság tapasztalatai szerint egyébként a jellemző jogsértések a GDPR hatálybalépését követően eltelt rövid időszak alatt nem változtak, így továbbra is sok bejelentés érkezik kamerás adatkezelésekre, különféle munkahelyi megfigyelésekkel kapcsolatos adatkezelésekre, gyakori a követeléskezelők, bankok, webáruházak adatkezelését sérelmező panasz.
Kiemelt kép: PATRICK PLEUL / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance