Belföld

Kásler: Soha nem tudunk annyit fizetni az ápolónőknek, mint amennyit Németországban kereshetnek

Az állami és magánegészségügy szétválasztásának tervezete előrehaladott állapotban van, és bár mindkettőnek van helye az ágazatban, nélkülözhetetlen, hogy tiszta és átlátható viszonyrendszert alakítsanak ki – mondta Kásler Miklós a Magyar Időknek.

Az emberi erőforrások minisztere arról is beszélt, hogy fontos, hogy a magánkórházak ne tudják kijátszani az állami ellátóhelyeket, és fordítva.

Kásler közölte, hogy négy év alatt összesen 72 százalékkal emelik a szakdolgozói béreket, azonban hozzátette:

Abból indulunk ki, hogy soha nem tudunk annyit fizetni az ápolónőknek itthon, mint amennyit Németországban kereshetnek, ugyanakkor a németek sem tudnak olyan magas bért adni, mint az amerikaiak.

Ennek áthidalásaként a magyar kormány a lakhatás megkönnyítését is célul tűzte ki a béremelések mellett, mert ennek biztosan van visszatartó ereje, ahogy az ösztöndíjaknak is.

Továbbá kijelentette, hogy át kell nézni a kórházak pénzügyi viszonyait, de nem úgy, mint egy gyárat vagy iskolát, hiszen az egészségügy egészen speciális helyzetben van. Ez a helyzet két alapvető, ám sokszor nem szinkronban lévő törvényszerűségből fakad: az egyik, hogy minden beteget el kell látni, ez számít prioritásnak. A másik viszont az, hogy a kórház nem vállalhat kötelezettséget olyan ellátásra, amelyre már nincs fedezet, mondta.

Mint elmondta, a nyugdíjas korú ápolók és orvosok továbbfoglalkoztatásával kapcsolatban nem terveznek jogszabályt módosítani. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a háziorvosok jelentős része nyugdíjkorhatár felett van, és számukra továbbra is biztosítják a foglalkoztatást.

A hálapénzrendszert úgy lehet kiiktatni, ha a béremelésekkel elérik azt a színvonalat, amikor nem lesz már szükség erre, ez azonban nem néhány év munkája

– jelentette ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik