Belföld

Nyomdai előkészítőként dolgozik a gyerekgyilkos anya

A Kalocsai Fegyház és Börtönben tölti büntetését az a tatai asszony, aki elkábította, majd 108 késszúrással megölte nyolcéves kislányát három és fél évvel ezelőtt. Á. Anikó jelenleg – a kaposvári Szita Bence gyilkosának halála óta – az egyetlen olyan női rab Magyarországon, aki biztosan élete végéig rács mögött marad.  

A tatai asszony az 1990-es évek közepén ismerkedett meg Laura édesapjával. Nem éltek együtt, a férfi ugyanis már házas volt és nem hagyta el a családját a nő miatt. Azonban a nevére vette a kislányukat és gondoskodott is róla. A problémák akkor kezdődtek, amikor Á. Anikó inni kezdett, és rendszeresen magával vitte a kocsmába az ötéves kislányát is.

A labilis idegrendszerű nő 2012 júniusában azzal hívta fel a gyermek apját, hogy gyógyszereket vesz a patikában, aztán végez magával és a gyerekkel is. A férfi az eset után értesítette a rendőröket, az asszonyt pedig a Szent János-kórház pszichiátriai osztályára vitték, ahonnan aztán kiengedték. Pár hónappal később az apa nem adta vissza a gyermeket a láthatás után, mert az anya megint részeg volt. A vita gyermekelhelyezési perig fajult. A bíróság döntésével az anyánál helyezték el a lányt, de ő a nő állapota miatt főleg az apja házában élt, az anya alkalmanként csak néhány órára vitte el.

A komoly alkoholproblémákkal küzdő asszony megismerkedett egy férfival, és úgy tűnt, hogy a korábbi lakhatási problémák után egyenesbe jön az élete. A kislány apukája ezért megengedte neki, hogy Laura nála töltse a 2015-ös tavaszi szünetet.

Á. Anikó szállást foglalt egy tatai panzióban, majd összecsomagolt, a csomagjába rakott egy kést is. Bejelentkeztek az egyik szobába, majd elmentek vásárolni. Az asszony ekkor tudta meg Laurától, hogy az apja feleségét is anyának szólítja, és hogy Németországba szeretnének költözni. A hír hallatán beszedte a nála lévő nyugtatókat, majd lement sörözni a recepcióra, utóbb két üveg pezsgőt rendelt, majd felment a szobába.

Bezárta az ajtót, gyógyszereket vett be, és tovább ivott. A pezsgőbe kevert nyugtatókkal elkábította a kislányt. Ezután kést ragadott és halálra szurkálta nyolcéves Laurát. A gyerek rövid időn belül elvérzett, Á. Anikó azonban egy zsineggel még ekkor is fojtogatta. A pici holttestét pár nappal később találták meg a rendőrök a panzióban.

A nő a kihallgatásán annyit mondott, nem volt magánál, amikor a szörnyűség történt. A bíróságon az utolsó szó jogán azt állította, hogy nagyon szerette Laurát, és képtelen felfogni a történteket. A bíróság jogerősen tényleges életfogytiglanra ítélte a nőt, aki így feltételesen sem bocsátható soha szabadon.

A nő Kalocsán raboskodik.

Nagyon nehezen viselte, hogy bekerült. Több fegyelmit kapott, volt egy öngyilkossági kísérlete is. Ezután a börtön pszichológusa foglalkozott vele, ami úgy tűnik, hogy jót tett neki. Mostanra beletörődött a megváltoztathatatlanba, elfogadta, hogy az élete végéig rács mögött marad. Egy háromfős zárkában van elhelyezve, jó a kapcsolata a cellatársaival. A szörnyűség után teljesen megszakította a kislány apja vele a kapcsolatot. De a családtagjai közül sem látogatja már senki.

– mondta lapunknak a nő ismerője, akitől azt is megtudtuk, Á. Anikó betanított munkásként, nyomdai előkészítőként dolgozik.

Jelenleg betanított munkásként dolgozik. Nyomdai előkészítőként dolgozik. Borítékokat, dobozokat hajtogat. Elégedettek vele odabent, mert az utóbbi időben több dicséretet is kapott

– mondta el forrásunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik