Belföld

Brutális a rabszolgatörvény elutasítottsága

A Munka Törvénykönyve módosításával 300 óráról 400 órára növekszik az évi maximális túlórakeret, ezt hívja az ellenzék Rabszolgatörvénynek. Az eredeti javaslat még arról szólt, hogy kollektív szerződéstől függetlenül vezetnék be ezt az új szabályt. A jelen állás szerint ezt kollektív szerződéshez kötnék, azaz elvileg a szakszervezetek munkahelyi szinten megakadályozhatják.

A Policy Agenda által készített reprezentatív kutatás szerint a munkaképes korú lakosság 83 százaléka elutasítja a javaslatot, és mindössze 9 százalék támogatja a kormánypárti kezdeményezést.A felmérés szerint kétféle narratíva alakult ki a javaslat kapcsán. A Fidesz azt mondta, hogy ezzel lehetőség nyílik arra, hogy többet kereshetnek a túlmunkával a dolgozók. Ezzel 12 százalékuk ért egyet. Ugyanakkor a szakszervezetek által is képviselt kijelentéssel, amely szerint „a túlóraszám növelésével növekszik a dolgozók kiszolgáltatottsága”, már 81 százalékuk ért egyet. A válaszadók 4 százaléka mondta, hogy egyik állítást sem fogadja el, és 3 százalék nem tudott dönteni a kérdésben. Ez pedig a Policy Agenda szerint azt jelenti, hogy a Fidesz nem volt képes érvényesíteni narratíváját a kérdésben.

Az aktív korú munkavállalói réteg 51 százaléka szerint a javaslat veszteséget okoz a Fidesznek, 30 százalékuk szerint ez a veszteség komoly lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik