Belföld

Volner: a zsidózó jobbikos bukása lavinát indíthat el

Szerinte még három embert „szedhetnek le” hasonló módon.

A Magyar Időknek Volner János, a Jobbik volt alelnöke azt mondta: egykori párttársai egyre gátlástalanabb eszközöket vetnek be egymás ellen, a frakcióban gyászos a hangulat, mindenki retteg, ki lesz a következő. Szerinte a mostani helyzet sokkal „gyilkosabb”, mert nem újságírók által kiszagolt ügyek kerülnek elő, a párt belső körei szivárogtatnak.

Szávayt leszedték, de ennek az egész folyamatnak még nincs vége

– mondta a lapnak Volner János, aki szerint Szávay István után többen távozni fognak a frakcióból. Azt nem árulta el, kikre gondol.

Négyen mehetnek el maguktól a Jobbikból, de van további három személy, akiket Szávayhoz hasonlóan leszednek.

A volt alelnök arra számít, hogy a további botrányok a vezetést is érinthetik. Ennek némiképp ellentmond, hogy szerinte a  pártszakadás után már csak azok maradtak, akik gyakorlatilag bármire hajlandóak – mondta a Mi Hazánkhoz átigazolt képviselő.

Korábban a Jobbik többször cáfolta Volner állításait. Tudatták, a párt a bíróságon folytatja volt alelnökével, beperlik, megelégelték a  hazudozásait a volt alelnöknek, aki

manapság a kormánymédia első számú celebjeként tetszeleg, ahelyett, hogy Novák Előd új pártjának gazdasági kabinetjét fejlesztené…

Újabb hangfelvétel szivárgott ki Szávayról
A hallottak szerint a jobbikos politikus előre tudta az elnökválasztás eredményét.

Kiemelt kép: 24.hu / Neményi Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik