Belföld

Kézilabda bundabotrány: hamis tanúzáson kapták a versenybírót

A nyomozó ügyészség vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folytat eljárást a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) által szervezett meccsek eredményének jogosulatlan befolyásolásának gyanúja miatt. Az ügyben 2017. július 13-án tanúként hallgattak ki egy férfit, aki versenybíró volt a meccseken.

A vád szerint a férfi a fenti tanúkihallgatásakor, majd tavaly október 10-én, egy szembesítésen az ügy lényeges körülményére nézve valótlan vallomást tett. Azt állította ugyanis, hogy munkatársai nem jeleztek neki egy vesztegetés-gyanús helyzetet, miközben a valóságban arról tájékoztatták.

A nyomozó ügyészség a férfival szemben büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. Az új büntetőeljárási törvény által bevezetett, eljárást gyorsító szabályokat alkalmazva, a bíróság által tartott előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.

A bíróság a vádlott bűnösséget beismerő nyilatkozatát elfogadta, és nyomban ítéletet hirdetett; őt 200 ezer forint pénzbüntetést kapott. Az ítélet a kihirdetés napján jogerőre emelkedett.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.