Belföld

Félosztálynyi középiskolás ellen emelt vádat az ügyészség gyermekpornográfia miatt

Gyermekpornográfia bűntette miatt emelt vádat 11 fiatallal – fiúkkal és egy lánnyal – szemben a Budakörnyéki Járási Ügyészség – tájékoztatta a vádhatóság kedden az MTI-t.

A Pest megyei középiskolások olyan pornográf felvételeket osztottak meg az interneten, amelyek az egyik fiú volt barátnőjéről, a bűnügy sértettjéről készültek – tartalmazza a közlemény. A felvételeket egy fiú készítette a lányról a telefonjával, illetve a lány, aki bízott abban, hogy a felvételek nem kerülnek illetéktelen kezekbe, maga is küldött a fiúnak intim fotókat.

Végül 2017 nyarán a fiatalok szakítottak, ám a fiú, aki haragudott a lányra, a felvételeket egy közösségi oldalon elküldte az egyik barátjának. Utóbbi pedig egy ismerősének továbbította a képeket.

A fiú, néhány nap múlva megbánta, hogy elküldte a képeket, és arra kérte a barátját, hogy törölje az átküldött felvételeket,  azonban addigra már a felvételek a bűnügy további vádlottjaihoz is eljutottak. Ők letöltötték, elmentették, tárolták, majd egymás között és további ismerőseik között megosztották a felvételeket.

A fiatalok olyan csoportokba is feltöltötték a pornográf felvételeket, ahol több százan megtekinthették azokat – ismertette az ügyészség. A közlemény szerint „aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyről pornográf felvételt készít, megszerez, tart, átad, más vagy a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé tesz, bűncselekményt követ el”.

Ezért emelt vádat a Budakörnyéki Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette miatt a 11 fiatallal szemben – közölte a vádhatóság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik