Belföld

Ángyán-jelentés: a kormánypártiak mellett a baloldali zöldbáróknak is jutott föld Hajdú-Biharban

Hajdú-Bihar megyében polgármesterek, azok feleségei, családjai vásárolták fel a legjobb földeket Ángyán József szerint – írta a hvg.hu. A 2012-ben lemondott államtitkár évek óta gyűjti és dolgozza fel munkatársaival az állami földpályázatok és az azt követő földárverések eredményeit. Az elemzések a magyar birokszerkezet teljes átalakulásának dokumentumai, amely lényegében a második Orbán-kormány alatt vette kezdetét, és ha igaza van Raskó György agrárközgazdásznak, akkor éppen a jelenlegi törvényalkotói munka végeztével le is zárul – áll a cikkben. Ángyán József professzor az állami földek elkótyavetyélésében a vidék kisemmizését látja. Jelentést készített már hét megyéről, a nyolcadikat Hajdú-Bihar megye átrendeződéséről készítette.

E szerint a különlegesen jó minőségű hajdúsági földekből 12 ezer hektár kelt el, ezek hetven százalékát, mint az előző megyék esetében is, olyan tehetős mezőgazdasági szereplők vitték el, akik már amúgy is meglehetősen nagy területeket birtokoltak. Az egykori államtitkár elemzése szerint a „szerencsések” Hajdú-Biharban is a politikusok környezetéből kerültek ki, de itt azért akadtak a baloldalhoz kötődő vállalkozók is. Ezt Ángyán is elismeri, de hozzáteszi, hogy a lényegen, mármint azon, hogy a családi gazdálkodók labdába sem rúghattak, nem változtat.

A licitre kiírt terület majd egyötöde egy érdekeltséghez, a Tedej agrárholding cégeihez került, de jelentős földdel gyarapodott a Kösely Zrt. és a Hamvas-Tej Zrt. is, ez utóbbiak tulajdonosai a „nem a mi kutyánk kölyke” kategóriába tartoznak. Ebben az országrészben az egykori agrárminiszter, Fazekas Sándor, Budai Gyula, illetve Tasó László körei juthattak földekhez, de jutott terület megyei közgyűlési posztokon lévőknek, polgármestereknek is. Mindannyian szinte az összes családtagjukat bevetették a liciteken, akadt 90 éves, idősotthonban élő rokon is.

Ángyán szerint nem véletlen ez a nagy „földéhség”, mivel a Magyarországon vásárolt föld jó befektetés lehet.

Kiemelt kép: MTI / Beliczay László

Ajánlott videó

Olvasói sztorik