Belföld

Hivatalos: Megy a CEU

Mivel a Lex CEU értelmében a CEU nem vehet fel új diákokat 2019. január 1-től, az Egyetem kénytelen a mai napon bejelenteni, hogy minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében, közölte a CEU.

Döntésünket azért ma hozzuk nyilvánosságra, hogy időben tudjunk hallgatókat toborozni a következő tanévre. Az elmúlt 20 hónap során a CEU mindent megtett, hogy megfeleljen a magyar törvényeknek. Felsőoktatási képzést indítottunk az Egyesült Államokban, amelyet az amerikai hatóságok regisztráltak és jóváhagytak. Ennek ellenére a magyar hatóságok jelezték, hogy nem fogják aláírni azt a megállapodást, amelyet több mint egy évvel ezelőtt véglegesítettek New York Állammal, és amely hosszú távon elismerné és biztosítaná a CEU budapesti működését. A CEU-t kiszorították

– mondta Michael Ignatieff, a CEU elnök-rektora.

Ez példátlan. Egy amerikai intézményt kiszorítanak egy NATO-szövetséges országból. Egy európai intézményt elűznek az Európai Unió egyik tagállamából. A kormányzati döntések semmilyen összefüggésben nem állnak az egyetemen folyó szakmai munkával. A CEU oktatásának színvonalát az Egyesült Államok oktatási szervei és a Magyar Akkreditációs Bizottság is elismerte. Egy elismert egyetem önkényes elűzése az akadémiai szabadság súlyos megsértése. Ez egy sötét nap Európának, és sötét nap Magyarországnak is. Méltánytalanul járt el a kormány a saját állampolgáraival, a CEU-n dolgozó és tanuló több száz magyar állampolgárral, több ezer magyar CEU-s öregdiákkal és családjaikkal szemben

– mondta Ignatieff.

Az Egyetem közölte, hogy megőrzi magyar egyetemi akkreditációját, és arra törekszik, hogy a jövőben is folytasson tanítási és kutatási tevékenységet Budapesten.

A CEU hálásan köszöni a sok támogató gesztust. Ugyanakkor mély szomorúsággal vesszük tudomásul, hogy a magyar kormány figyelmen kívül hagyta az Egyesült Államok Kongresszusának, New York Állam kormányzójának, a Velencei Bizottságnak, az Európai Parlamentnek, a világ vezető egyetemeinek, két tucat Nobel-díjasnak, és mindenekelőtt annak a sok ezer magyar állampolgárnak a véleményét, akik békés demonstrációkon fejezték ki, hogy „szabad országra, szabad egyetemre” vágynak.

A CEU amerikai akkreditációjú programjait az osztrák hatóságok már regisztrálták. Az Egyetem minden új diákját Bécsben fogadja 2019 szeptemberében. A már felvett hallgatók Budapesten folytatják tanulmányaikat.

Bécs városa és az osztrák szövetségi kormány elkötelezett az akadémiai szabadság és kutatás mellett, és tárt karokkal fogad bennünket. Miközben el vagyunk keseredve, hogy elhagyni kényszerülünk Budapestet, örülünk, hogy hallgatóink egy másik nagyszerű közép-európai városban tanulhatnak majd.

– mondta Leon Botstein, a CEU Kuratóriumának elnöke.

Közben Bécs városa is reagált a bejelentésre:

Nagyon boldogok és szerencsések vagyunk az egyetem döntésével, hogy Bécset választotta kampuszának helyszínéül. Úgy gondoljuk, hogy nagyon sok jó érv szól Bécs mellett.

Így kezdődött

A CEU és a kormány harca tavaly április elején kezdődött, amikor a kormány előzetes egyeztetés nélkül, egy hét alatt benyújtott és elfogadott egy törvénymódosítást, amely kimondta, hogy külföldi egyetem akkor folytathat Magyarországon oktatási tevékenységet, ha a működéséről kormányközi megállapodás született és a székhelye szerinti országban is ténylegesen felsőoktatási képzést folytat. Ennek bizonyos részei 28 magyar felsőoktatási intézményt is érintettek, de kizárólag a CEU működését lehetetlenítette volna el.

A kormány rendszeresen azt hozta fel kritikának, hogy az egyetem úgy ad két diplomát Magyarországon – egy amerikait és egy magyart –, hogy az Egyesült Államokban nem is végez valódi oktatási tevékenységet. Ezt a CEU orvosolta, mert megegyezett a Bard College-dzsal, hogy New York államban is oktassanak. Egyedül az államközi szerződést kellett volna megkötni, hogy az egyetem működhessen, de ezt egy év alatt sem sikerült elintézni, még a határidőt is ki kellett tolni miatta.

A magyar kormány eleinte a hírek szerint abban bízott, hogy Orbán személyesen Trumppal kötheti majd meg a szerződést, de azzal nem számoltak, hogy az oktatás Amerikában tagállami hatáskör, ehhez Trumpnak semmi köze. New York állam képviselői szerint pedig a magyar kormány halogatta a megegyezést.

Közben az egyetem megegyezett Bécs városával arról, hogy ott is létrehoznak egy campust, és oktatási tevékenységet végeznek majd. Az ottani központot már építik.

A szokásosnál jóval keményebben beszélő Ignatieff a bejelentés utáni sajtótájékoztatón azt mondta, Szijjártó Péter külügyminiszter nem volt hajlandó elfogadni New York állam szavát arról, hogy a CEU oktatási tevékenységet végez New York államban. A CEU pedig ezeket a játékokat nem fogja játszani tovább.

Vannak olyan jó dolgok a világon, amelyet ennek a kormánynak az urai nem tudnak megállítani. A CEU is ilyen.

– tette hozzá Ignatieff. Azt is elmondta, hogy ő nem fog olyan kérdésekre válaszolni, hogy mi járhat annak az embernek a fejében, aki ezt az országot vezeti, arról kérdezzék őt. Szerinte a CEU nem fog száműzetésben lévő egyetemként működni, ennél ők sokkal ambiciózusabbak. Osztrák egyetemként fognak tovább működni, és nyerik majd tovább a díjakat az oktatási tevékenységükért.

Az amerikaiaknak fontos volt, de nem eléggé

A CEU ügye nemzetközi viszonylatban talán a legfontosabb ügy Magyarországon. Nyugat-Európában ugyanis szinte elképzelhetetlen, hogy egy kormány szimplán ideológiai okok miatt ellehetetlenít egy egyetemet. Márpedig a CEU-val pontosan ez történt.

Nemcsak az Európai Parlamentben került szóba az ügy, de az amerikai politika is keményen reagált rá. David E. Cornstein, az Egyesült Államok új budapesti nagykövete is ezt tartotta a legfontosabb ügynek, amit Magyarországon el kell intéznie. Cornsteint ugyan Trump nevezte ki, de nyilvánosan is bevallotta, hogy eddig ezzel az üggyel foglalkozott a legtöbbet, amióta Magyarországon van.

A CEU ügye azért is lehet kiemelten fontos az amerikaiaknak, mert ebben a modellben több amerikai egyetem is működik a világban, amelyek az Egyesült Államok befolyásának, vagy soft powerének a gerincét adják. Ha Magyarországról, az EU egyik tagországából büntetlenül el lehet zavarni egy amerikai egyetemet, akkor miért ne tehetnék meg ugyanezt Bejrútban vagy Kairóban.

Cornstein azt is elmondta, hogy legalább 25 szenátorral beszélt Magyarországról, demokratákkal és republikánusokkal is, és szinte mindenkinek a CEU ügye volt az első kérdése. A nagykövet megígérte, hogy ha eljön az idő, fel fogja emelni a hangját az ügyben.

Ezért is érdekes, hogy Orbán Viktor mégis el merte kergetni az egyetemet. Abban bízhatott ugyanis, hogy egyszerűen nem lesz erre válasza az Egyesült Államoknak. A Trump-kormányzatot a korábbiaknál kevésbé érdekli, hogy mi történik Közép-Európában, gazdasági szempontból pedig túl kicsit vagyunk ahhoz, hogy Trump foglalkozzon Orbán Viktorral.

Utolsó kísérlet

November elején az egyetem utolsó próbálkozásként egy hónapot adott arra, hogy a magyar kormány aláírja a nemzetközi megállapodást New York állammal. A CEU működése ugyanis csak ezen múlott. Michael Ignatieff rektor azt mondta a diákoknak az egyetemen, hogy a magyar kormány azt mondta az amerikai nagykövetségnek, hogy nem írják alá a szerződést a CEU működéséről.

A magyar campust nem hagyják itt, csak az amerikai diplomát adó programokat költöztetik Bécsbe, a Közép-Európai Egyetem programjai maradnak. A változás csak az új hallgatókra vonatkozik, akik Magyarországon kezdték el a tanulást, azok be is fejezhetik itt. Ha a kormány nem írja alá a szerződést, jövő év szeptember 19-től minden programját Bécsben kezdi meg a CEU. 2020-tól hivatalosan osztrák egyetem is lesznek.

A rektor sokadszorra is kiemelte, hogy nem fogják teljesen itt hagyni Budapestet, de a CEU amerikai diplomát adó programjainak Bécsbe költöztetése a lehető legdurvább verzió azon kívül, hogy konkrétan bezárnak és eladják az épületet. A bécsi polgármester és Kurz kancellár is nagyon támogatják a CEU ottani campusát.

Ignatieff a nem akadémiai munkatársakat azzal nyugtatta, hogy senkit nem hagynak hátra, és tudják, milyen komoly nyomás alatt áll mindenki. Elmondta azt is, hogy a CEU túl fog élni és továbbra is sikeres lesz, ami veszélyben van, az az oktatás szabadsága és a jogállam Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik