Belföld

Hasba szúrtak egy vendéget az egyik kőbányai szórakozóhelyen

késelés (késelés)
késelés (késelés)

Életveszélyt okozó testi sértés miatt emeltek vádat az ellen a 18 éves elkövető ellen, aki kis híján megölt egy embert az egyik kőbányai szórakozóhelyen. Az ittas fiatal egy társaságba kötött bele január 13-án, hajnalban. Az ügy későbbi sértettje szintén a fenti helyen szórakozott a saját társaságával, amikor a fiatal belekötött az egyik barátjába, verekedni hívta és folyamatosan provokálta. Egy idő után felhagyott a kötekedéssel és visszament a barátaihoz.

Nem sokkal később azonban visszament a társasághoz és ismét beléjük kötött, az egyikük felé szúró mozdulatot tett. Ekkor lépett oda a későbbi áldozat, hogy barátja védelmére keljen. A fiatal ekkor egy határozott mozdulattal hasba szúrta.

A megkéselt vendég életveszélyes állapotba került, barátai azonban kórházba vitték, és így megkapta a szakszerű ellátást. Az áldozat a közösségi médiában felismerte a késelőt, és ez alapján a rendőrség elfogta. A fiatal elkövetőt letartóztatták.

A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, amely bűncselekményt a törvény 8 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik