Belföld

Otthagyja a PDSZ a Ligát

A szövetség, aminek alapító tagjai voltak, már nem tudta képviselni az érdekeiket.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete kilép a Liga szakszervezeti szövetségből, amelynek 30 évvel ezelőtt alapító tagja volt – tudatta hétfői közleményében Szűcs Tamás, a szakszervezet elnöke.

Mint kifejtette, a kongresszusi küldöttek többsége úgy ítélte meg, hogy a Liga már nem tudta képviselni a szakszervezet érdekeit, ezért a jövőben más szövetségi rendszerben, más szakszervezetekkel keresik az együttműködés lehetőségeit. A kongresszus felhatalmazta az Országos Választmányt és az elnököt, hogy azonnal kezdje meg az erre vonatkozó tárgyalásokat.

A közleményben azt is tudatták, hogy a PDSZ tiltakozik a munka törvénykönyvének módosítása ellen, amellyel 400 órára emelnék az évente elrendelhető rendkívüli munkavégzést, és a munkaidőkeret hosszának három évre emelését. Ezzel a túlórák után járó pluszpénz kifizetése, a szabadidő elszámolása és kiadása elképesztően kitolódna és áttekinthetetlenné válna – írják.

Emellett a PDSZ csatlakozik a Kossuth teret elfoglaló diákokhoz, támogatva törekvéseiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik