A honvédség terén ugyanaz érvényesült, mint a külföldi cégeknek eladott energetikai szolgáltatóknál, a közműcégeknél is tapasztalható volt: a külföld szervilis kiszolgálása, a magyar érdek teljes háttérbe szorítása – mondta a Fidesz kormányzás előtti időkről a kormánypárti Magyar Időknek adott interjújában Németh Szilárt, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára.
Németh beszélt arról a nagy felháborodást keltő javaslatról, amely szerint 40-ről 50 évre emelik a hadkötelezettség korhatárát, az államtitkár azt mondta:
a 40 és 50 év közöttiek korosztálya a legnagyobb létszámú. A népi bölcsesség úgy tartja, ekkorra válnak férfivá az ifjak. Nekik nehezen tudná bárki is bebizonyítani, sőt egyenesen sértésnek vennék azt, hogy háborús védelmi helyzetben egy 45 éves magyar ember alkalmatlan lenne arra, hogy megvédje családját, otthonát, hazáját.
Beszélt arról is, hogy a katonai eskü a legmagasabb szintű elköteleződést jelenti, azt, hogy a katona az élete árán is meg fogja védeni Magyarországot és a magyar embereket. Gárdonyi Géza az Egri csillagok című regényében Dobó István várkapitánnyal mondatja ki a ma is időszerű igazságot: „A falak ereje nem a kőben vagyon, hanem a védők lelkében.”
Fontos része volt az interjúnak, hogy Németh Szilárd beszélt az idén átadott kiskunfélegyházi Arzenál fegyvergyárról is, amely cseh licenc alapján megkezdte a honvédség és a rendvédelmi erők számára gépkarabélyok, géppisztolyok és pisztolyok gyártását. Németh erről szólva kihangsúlyozta:
nem fogunk a kézifegyverek gyártásánál megállni. Itt is a magyar érdek a meghatározó.
A politikus megemlítette Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök ügyét is, akinek Magyarország menekültjogot adott, miután hazájában két év börtönbüntetésre ítélték korrupció miatt. A magyar segítséggel Magyarországra hozott elítélt bűnözővel kapcsolatos ügyet teljesen törvényesnek mondta az államtitkár.
Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán