Botka László, Szeged szocialista polgármestere interjút adott a hvg.hu-nak. A politikus a 2018-as választások előtt az MSZP miniszterelnök-jelöltje volt, amíg a saját pártja meg nem fúrta. Mint mondta, a kormánypárti média azóta is folyamatosan lejáratócikkeket zúdít rá. Erről szólva kiemelte, hogy csak tavaly 13 sajtópert nyert, ám a Fidesz médiabirodalma nem hátrál meg, ahogyan ő sem.
Nem hagyom gazemberekre ezt a várost
– mondta.
A lejáratókísérletekről szólva arról beszélt:
Van egy korlátlan eszközrendszerük, elfoglalt média, több száz fizetett zsoldos és kevés célpont. De van más is. Néhány hónapja bejött hozzám egy fideszes képviselő azzal, hogy neki már most felfordul a gyomra, semmilyen módon nem tud azonosulni azzal, ami jön, és készüljek föl a legocsmányabb dolgokra. Visszakérdeztem: Ennyire kell Orbánnak Szeged? Mondta, hogy igen, és „ennyire kell a te fejed is. Orbán már csak így működik: vagy megalkuszol, vagy a legszemetebb karaktergyilkosságnak nézel elébe. Vezetem a harmadik legnagyobb magyar várost, ahol áprilisban sikerült győznünk, és feltehetően nem felejtik el, hogy én voltam az az ellenzéki politikus, aki teljesen új politikát hirdetett tavaly.
Botka beszélt a szegedi parkolási ügyről is, amiben elítélték a szegedi alpolgármestert, a jegyzőt és Botka kabinetvezetőjét, és azt állítja a vád, hogy 41 milliós kár érte a várost. Erre azt mondta:
Az eset a következő: Szegeden 1996 óta van fizetős parkolási rendszer, az önkormányzati képviselők és a hivatal dolgozói, ahogy más városokban is, kapnak parkolóbérletet. (…) Összeszámolták, hogy öt év alatt 300 parkolóbérletet adtunk ki, ez évente hatvan. Abban az időszakban önkormányzati képviselőből 43 volt, országgyűlési képviselőből meg öt, tehát nem nyakra-főre osztogattuk, ráadásul teljesen jogszerűen, mert akkori vagyonrendeletünk alapján 50 millió forintig az önkormányzati parkolási társaság saját hatáskörben dönthetett. Emiatt csinálják most a politikai cirkuszt, éppen azok, akik a parkolóbérleteket kapták. Ha igaz a 41 milliós kár, akkor lesz szíves mindenki a rá jutó részt visszafizetni, vagy feljelenteni magát orgazdaságért. Sok tízmilliárdos költségvetésű városban ezt és a Szeviép-ügyet tudták előszedni.
Szóba került az interjúban a Botka és Lázár János közti csörte. Szeged polgármestere azt mondta: „mérhetetlen durva volt, amit Lázár művelt” az ő lejáratása érdekében. Mint mondta, bár korábban jól együtt tudott működni a volt miniszterrel, miután elvesztette Hódmezővásárhelyt és a miniszteri posztot, feltehetően a szegedi polgármester fúrásával akar magának újra helyben befolyást szerezni.
Botka szerint egyébként két lehetősége van egy ellenzéki politikusnak vagy bárkinek az országban, az egyik, hogy vagy tudomásul veszik, hogy mi a szerepük a NER-ben, mivel nem hisznek a győzelemben, tudomásul veszik, hogy őfelsége jól fizetett ellenzékének vagy a rendszer alvállalkozójának lenni elfogadható, avagy nem hódolnak be, viszont akkor szembe kell nézni a legaljasabb támadásokkal.
A polgármester arról is beszélt, hogy mi az oka annak, hogy a Fidesz annyira erős, ami mögött szerinte az erőforrások és a zsarolás áll:
Természetesen léteznek országos hálózatok, van Kubatov-lista, Szegedre egy egész telefonos stábot telepítettek le Budapestről a választás napján. Ugyanakkor az is változás, ami a kistelepüléseken történt – a teljes nyilvánosság előtt. Közölték a többnyire független polgármesterekkel, hogy ha alacsony a részvétel, és nem hatalmas a Fidesz-győzelem, semmiféle fejlesztési pénzt nem kapnak. Így tehát a polgármesterek – ahogy más megyékben is – sorban tettek hűségesküt. Egy közeli falu mai napig fizetős MSZP-tag polgármestere például a választást megelőzően kiállt a Fidesz jelöltje mellett kampányolni.
Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd