Belföld

Fémcsővel megverte, majd hagyta megfagyni a debreceni buszmegállónál

A hajdú-bihari rendőrök emberölés miatt indítottak eljárást annak a debreceni férfinak az ügyében, aki brutálisan megvert januárban egy férfit a helyi buszpályaudvar közelében. A járőrök éjjel egy körül fedezték fel a földön fekvő 57 éve férfit, aki alul öltözött és sérült volt, ezért mentőt hívtak hozzá.

A mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

A rendőrök az eset vizsgálata során beszerzett információk alapján megállapították, hogy a férfi bántalmazás következtében szenvedett sérülései vezettek a halálához, ezért a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított.

Az ügy felderítése során a nyomozók látókörébe került egy 46 éves debreceni lakos. A gyanú szerint a férfi egy lakatlan házban egy fémcsővel többször megütötte, valamint megrúgta az áldozatot, akit eközben cipőjének és kabátjának levételére kényszerített, majd kihúzta  az udvarra és otthagyta.

A bűncselekmény elkövetésekor a lakatlan házban tartózkodott egy másik férfi is, akit a gyanúsított szintén megvert. A nyomozó hatóság R. Lászlót  bűnügyi őrizetbe vette és előterjesztést tett az előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság elrendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az emberölés és súlyos testi sértés kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást lezárta és az iratokat az ügyészségnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik