Belföld

Hét év után megoldódhat a szikszói kettős gyilkosság

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2018. 11. 22. 07:24

Őrizetbe vettek egy férfit, aki mindent tagad.

A Blikk szerint hamarosan lezárulhat a hét éve elkövetett  kegyetlen gyilkosság ügye. Szik­szón 2011-ben az otthonukban öltek meg egy idős házaspárt. Az egyik szomszéd találta meg vérbe fagyva őket. A lap szerint a rendőrség egy most előkerült DNS-minta miatt nyitotta újra az ügyet. Három embert vittek be, két embert elengedtek.

A házaspár meggyilkolásával gyanúsított férfi – egyik ismerőse szerint – köztiszteletben áll, mindenki kedves, becsületes embernek ismerte. Sokáig egy helyi hivatalban dolgozott, mindenkivel nagyon segítőkész volt.

A Blikknek ügyvédje, Lichy József azt mondta, védencét őrizetbe vették, de tagadja, hogy bármi köze lenne a bűncselekményhez, a hazugságvizsgálatot is vállalta, ennek eredményét még várják.

Tavaly a rendőrség egymillió forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel a szikszói kettős gyilkossággal kapcsolatban. A gyilkosság után  Szikszó polgármestere bírálta a kormányt, amiért beváltatlan maradt ígérete, hogy megerősíti a közbiztonságot Észak-Magyarországon.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

2018.12.07. Semmelweis Budapest Award.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.