Belföld

Szijjártó: Gruevszki a tiranai nagykövetségen jelentette be menekültkérelmét

Három határt kellett átlépnie Nikola Gruevszki volt macedón kormányfőnek, hogy Magyarországra jusson, és mindhárom esetben teljesen szabályosan tette ezt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten.  

A politikus kiemelte: a volt macedón miniszterelnök minden esetben átadta utazási dokumentumait, és azokat ellenőrizték a hatóságok. Szijjártó Péter visszautasította, hogy magyar diplomaták részt vettek volna bármiféle „csempészetben vagy menekítésben”.

Először a tiranai magyar nagykövetségen találkoztak Gruevszkivel, ekkor értesültek a menedékkérelméről

– közölte. A külügyminiszter azt mondta, nem tud háttéralkuról az ügyben, és szerinte az nehezen elképzelhető.

Szijjártó: Albániából jogszerűen érkezett Gruevszki, semmi közünk ahhoz, mi történt előtte
A külügyminiszter megmagyarázta, miért nem „szöktetésben” segítettek a magyar diplomaták a volt macedón kormányfőnek. Videó.

Az ügyben folyamatos a párbeszéd Macedóniával – tette hozzá Szijjártó Péter, aki kapcsolatban áll macedón partnerével, ahogy Pintér Sándor belügyminiszter is. A politikus elmondta, hogy legközelebb a NATO-külügyminiszterek december eleji ülésén találkozik a macedón diplomácia irányítójával. Megjegyezte: az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén senki nem vetette fel az esetet.

Szijjártó Péter közölte: máskor is volt már, hogy menekültstátuszt kértek és kaptak más országok volt kormánytagjai. Azt is mondta, tárcájának nincs dolga az ügyben, hiszen nem hozzá tartozik az a hatóság, amely döntést hozott Gruevszkiről.

A miniszter közölte: Orbán Viktor miniszterelnök december elején Horvátországban részt vesz a Közép-európai Kezdeményezés tanácskozásán, és a tervek szerint kétoldalú megbeszélést folytat horvát kollégájával.

Kiemelt kép: Máthé Zoltán / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik