Belföld

Meghalt Veress Gabriella Békés megyei főügyész

Kolontár Krisztián
Kolontár Krisztián

újságíró. 2018. 11. 21. 09:27

Hosszan tartó betegség után, 64 éves korában  elhunyt dr. Veress Gabriella címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, megyei főügyész.

Az ugyeszseg.hu közleménye szerint Dr. Veress Gabriella főügyész 1985-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. Ezt követően ügyészségi fogalmazóvá nevezték ki budapesti kerületi ügyészséghez. Ügyészi kinevezését 1988-ban a Budapesti V. Kerületi Ügyészséghez kapta. 1991-től a Fővárosi Főügyészség Személyügyi és Továbbképzési Osztályán teljesített szolgálatot, ahol hamarosan osztályvezető ügyészi kinevezést kapott. 2001-ben – pályázatának elfogadásával – a legfőbb ügyész főügyésszé nevezte ki a Békés Megyei Főügyészségre.

Dr. Veress Gabriellát jó szervezőkészsége, probléma-érzékenysége, empatikus személyisége már fiatal ügyészként alkalmassá tette arra, hogy az egyik legnagyobb létszámú szervezeti egység személyügyi vezetője legyen. 2003-tól a Jogi Szakvizsgabizottság tagja volt.

Dr. Veress Gabriella szakmai munkája mellett hosszú időn át a Magyar Jogász Egylet elnökségi tagja volt, illetve három cikluson át látta el az Egylet Békés Megyei Szervezetének elnöki feladatait.

Kiemelkedő tevékenységét a legfőbb ügyész 1998-ban Legfőbb Ügyészi Elismerő Oklevéllel, 2002-ben Kozma Sándor-díjjal, 2008-ban címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész cím adományozásával ismerte el. A jogászegyletben végzett tevékenységéért az elnökség 2010-ben Szalay László Emlékérmet adományozott részére. Példaértékű hivatástudattal végzett kimagasló színvonalú szakmai munkájának, valamint két évtizeden át végzett eredményes vezetői tevékenységének elismeréseként 2014-ben vehette át a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje kitüntetést.

Dr. Veress Gabriella főügyészt az ügyészi szervezet saját halottjának tekinti. Temetéséről a későbbiekben intézkednek.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Könnygáz száll a Parlamentnél

Oszlatják a tüntetőket.

Élő videó: Könnygáz száll a Parlamentnél