Belföld

Németh Szilárd mégis hajlandó bocsánatot kérni

Azután, hogy végrehajtást rendeltek el ellene, mert nem teljesítette a vádaskodása miatt kiszabott ítéletet.

Ügyvédjén keresztül jelezte Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, hogy hajlandó bocsánatot kérni az Eötvös Károly Intézettől, miután a bíróság végrehajtást rendelt el ellene – számolt be a Klubrádió.

Emlékeztetnek: Németh egy korábbi nyilatkozatában azt mondta, a szervezet a közhasznúsági jelentésben megjelöltnél „sokkal, de sokkal nagyobb lóvét” kapott Soros György alapítványaitól, vagyis lényegében a jelentés meghamisításával vádolta meg őket. Az Eötvös Károly Intézet bíróságra vitte az ügyet, és idén áprilisban másodfokon is nyert a kormánypárti politikus ellen.

Németh azonban nem volt hajlandó teljesíteni az ítéletet, ezért két napja végrehajtást rendeltek el. Ezután jelezte, hogy bocsánatot kér a szervezet személyiségi jogainak megsértése miatt, és kifizeti a bíróság által megítélt sérelemdíjat, valamint a perköltséget – árulta el Majtényi László, az intézet elnöke. (Fotó: MTI / Mohai Balázs)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik