A földönkívüli élet létezésének kérdése sokakat foglalkoztat, így a nagyhatalmakat is. Az Egyesült Államok kormánya például évtizedek óta kutatja a jelenséget, ám egyelőre semmilyen bizonyíték sincs arra, hogy idegen létformák látogatnák a bolygónkat. Az alternatív hírportálokon mégis gyakran tényként beszélnek a földönkívüliek létezéséről, és természetesen arról, hogy az Egyesült Államok kormánya a témával kapcsolatos információkat „eltitkolja” az emberek elől.
Októberben a Világ Titkai/Napimigráns nevű álhíroldal összekötötte a földönkívüliek témakörét a geopolitikával, Vlagyimir Putyint emelve az igazságosztó szerepébe. A cikk „belső forrásokra” hivatkozva azt állítja, Putyin elnök azon gondolkodik, hogy „lassan előhozakodik az egyik legnagyobb titokkal az emberiség múltjával kapcsolatban. Mégpedig azzal, hogy a földönkívüliek léteznek. Az idegenek pedig nem csak léteznek, de rég itt élnek a Földön, ráadásul folyamatosan „a háttérből befolyásolták az emberiség történelmét, mindig egy adott mederben tartva a világ alakulását”.
– ezt az igazságembargót oldaná most fel az orosz elnök. A hidegháború előtti években állítólag azért nem lehetett elmondani az igazat, mert „globális káoszba fulladt volna a teljes emberi civilizáció a tények hallatán” – igaz, az a cikkből nem derül ki, hogy ma miért maradna el a káosz, és fogadná teljes nyugalommal ezt a bejelentést az emberiség.
Az állítólagos források szerint Putyint már többen is kérték, vegye fontolóra a tények nyilvánosságra hozatalát, mert így Oroszország tűnhet fel a szivárogtató szerepében, aki „elárulta az igazságot az embereknek”, ezzel pedig maga mellé állíthat több nemzetet is, az amerikai Egyesül Államokkal és más szuperhatalmakkal szemben.
A cikk rámutat arra, hogy a teljességgel hihetetlennek hangzó összeesküvés-elméletek és az oroszbarát üzenetek nem mindig válnak el egymástól, előfordul, hogy ezek összefonódnak egymással. A szerző ebben az esetben is kipipál több népszerű elemet a leggyakrabban használt összeesküvés-elméleti fordulatok listájáról: adott egy „népcsoport” – jelen esetben a földönkívüliek, de lehetnek itt tetszőlegesen a zsidó vagy a „világuralmi elit” vagy bármi más –, amely a háttérből irányítják az emberiséget, és természetesen titkol valamit a nép elől. Ebben az esetben viszont Putyin nem hagyja ezt, emiatt pedig több nemzetállam is Oroszországhoz csatlakozik majd. A Kremlnek évek óta szüksége lenne még néhány szövetségesre. Vajon akkor eddig miért nem hozta nyilvánosságra a „tényeket”? Ezt a kérdést már senki nem teszi fel, de ha megtennék, az sem okoznak gondot a Kreml propagandistái számára, a lényeg, hogy Putyin – legyen szó bármilyen témáról – az „igazság bajnokaként” tűnjön fel.
Vakcinagyárak = Rothschild = Macron
Az egészségüggyel kapcsolatos dezinformációk a legveszélyesebb manipulatív tartalmak körébe tartoznak. Az oltásellenesség például gyermekek haláláért felelős, és nem pusztán azokra veszélyes, akik nem oltatják be magukat. Az oltásellenesség eredményeképpen ugyanis olyan legyőzöttnek hitt betegségek élednek újra szerte a világon, mint a kanyaró vagy a himlő.
Az egészségügyi álhírek, tévhitek és összeesküvés-elméletek uralkodó narratívája szerint a gyógyszeripar anyagi érdekből szándékosan titkolja el az emberek elől, hogy a legtöbb súlyos betegség valójában könnyedén gyógyítható. Állítják ezt olyan impresszum nélküli, klikkvadász propagandaoldalak, amelyek léte másról sem szól, mint az anyagi érdekről. Ráadásul
Az álhírekben és összeesküvés-elméletekben utazó Világfigyelő.com egy októberi cikkében például 10 okot is felsorol, amit úgymond „elhallgat az oltáslobbi az emberek elől”. Ezek között mindenféle alátámasztás vagy hivatkozás nélkül olyan kijelentések szerepelnek, miszerint az oltások „nem működnek”, „mérgezők”, „halálosak”, miközben persze „nagyon jövedelmezők”.
A Mai Világ nevű alternatív portál azonban ennél is tovább ment. A cikk szerint nemcsak a „vakcinagyárak üzleti érdekei” állnak a kötelező oltások mögött, de valami sokkal sötétebb motiváció is felsejlik a háttérben: állítólag így csempésznek olyan rejtett enzimeket az emberek testébe, amelyeket később aktiválhatnak. Ezzel a módszerrel genetikailag módosított vírusokat is bejuttathatnak az emberek szervezetébe, így egyszer csak kitörhet majd egy biológiai járvány, ami globális népirtást idézne elő: a föld lakosságának 95 százaléka is meghalhat ennek következtében. A cikk szerint persze a Rothschild-család és más szupergazdagok túlélnék ezt, majd visszaállítanák a Föld „egyensúlyi” állapotát, ami az „Új világrend” egyik alapelve (?).
Mindez a cikk szerint megmagyarázza, hogy miért akar egyre több oltást kötelezővé tenni Emmanuel Macron, a „Rothschild-érdekeltségekkel rendelkező francia elnök”. Érdekes módon tehát az egészségügy témája kapcsán is eljutottak az álhíroldalak odáig, hogy az orosz elnökkel és az ő európai szövetségeseivel nyíltan szembenálló Emmanuel Macront támadják. Helyben vagyunk.
Szicherle Patrik (Political Capital)
Kiemelt kép: Aleksey Nikolskyi/Sputnik/AFP