Belföld

„Ezt nem lehet megbocsátani” – megszólalt a sülysápi csecsemőgyilkos férje

Tíz évvel ezelőtt, a szántóföldön, másfél méterrel a föld alatt találták meg a nyomozók annak az újszülöttnek a holttestét, akit az édesanyja ölt meg a szülés után. A sülysápi asszony összesen négy csecsemő meggyilkolását vallotta be, de végül csak kettő megölése miatt emeltek vádat ellene, mert a másik két baba holtteste soha nem került elő. Az asszony férje nyilatkozott a 24.hu- nak.

Az asszony 12 év börtönt kapott, de kereken egy évvel ezelőtt kiengedték a jó magaviselete miatt. A halott csecsemőket állítólag a férje ásta el a kertben, ő felfüggesztett börtönt kapott. A közmunkásként dolgozó férfi tagadja, hogy bármi köze lenne a babák halálához.

Semmit nem tudtam erről. Én mindenből kimaradtam annak idején. Jöttek a gyerekek sorba. Nekem már csak akkor szólt, amikor mentőt kellett hívni. Senkinek nem kívánom, hogy átélje azt, amit én. Ezt nem lehet megbocsátani

– mondta Károly.

A házaspárnak négy gyermeke és már négy unokája van. A korábbi borzalmakról azonban sem egymással sem pedig a gyerekeikkel nem szoktak beszélni. A férfi szerint így a legjobb mindenkinek.

A gyermekeink már felnőttek és elköltöztek hazulról. Azóta már mind a háromnak családja van. Négy unokánk is van, de ők még kicsik és nem tudnak semmiről. A legnagyobb is mindössze 3 éves.

A házaspárnak négy unokája is született az utóbbi pár évben. A férfi szerint a szörnyűségek ellenére is megbíznak bennük a gyermekeik.  „Mellettünk nőttek fel, úgyhogy ránk merik bízni a gyerekeket. Csak akkor költöztek el innen, amikor házat vettek” – teszi hozzá a férfi.

Az asszony szabadulása után sokáig kérdéses volt, hogy kibírja-e a házasságuk a történteket. Erről így beszélt a férj:

Először az anyjához ment, majd ide-oda, hogy nyugalma legyen a rá vadászó tévések és újságírók miatt. Később haza költözött és azóta is együtt vagyunk. De ezt nem lehet megbocsátani. Van két szobánk, az egyikben ő van a másikban pedig én. Tönkre mentünk. Ez az igazság. Az asszony is megtört. Látszik rajta, hogy megbánta a dolgokat.

A sülysápi férfi és a felesége is közmunkásként dolgozik. Meg tudnak élni valahogy.

Hál, istennek annyi maszek munkám van, hogy alig győzöm. A kerti munkáktól kezdve az építőipari munkákig mindent csinálok, hogy meg tudjunk élni és fizetni tudjuk a dolgokat.

Mikor megkérdeztük Károlyt, megfordult-e a fejükben, hogy a történtek után gyermeket vállaljanak, így felelt: „Isten őrizz, hogy még egy gyermekünk legyen. Ebben a mai világban? Évről évre egyre nehezebb”

A férfi továbbra is tagadja, hogy bármit is tudott volna arról, mire készül a felesége. A brutális csecsemőgyilkosságban ugyan nem vett részt, de valami oka nyilván volt annak, hogy végül felfüggesztett börtönt kapott. A kérdésre, hogy megbocsátott-e magának, így felelt:

Mit mondott az Isten? Azt, hogy meg kell bocsátani. Ha nem tudsz másnak, akkor magadnak sem. Mindig magunkban kell keresni a rosszat. Mert mindenkiben benne van.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik