Belföld

Emberölési kísérlet Dejtáron, a 16 éves gyújtogató is megvan

21 éves társával gyújtotta rá a házat ismerősére.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölési kísérlet, közveszélyokozás és rongálás megalapozott gyanúja miatt nyomoz a 21 éves K. Ignác és 16 éves társa ellen.

K. Ignác tavaly augusztus 7-én éjszaka dejtári ismerőse családi házának udvarán meggyújtotta a melléképületet.

majd néhány nap múlva fiatalkorú társával ugyanezen ház bejárati ajtaja előtt különböző éghető anyagokat felhalmozott, azokat – illetve az ajtó melletti bejárati ablakot – égésgyorsítóval leöntötte és meggyújtotta.

Az ingatlanban tartózkodó nő és három kiskorú gyermek a tűz elől  egy másik ablakon menekült ki. A szakértő véleménye szerint a házban lévők élete, testi épsége közvetlen veszélyben volt, és a tűz – amennyiben azt nem oltják el – a tetőszerkezeten keresztül a szomszédos épületekre is átterjedhetett volna.

K. Ignácot a rendőrök 2017. szeptember 5-én, fiatalkorú társát pedig a napokban fogták el. A fiatalkorút őrizetbe vették, a bíróság elrendelte letartóztatását. K. Ignác más, vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt jogerős szabadságvesztését tölti. (police.hu)

Kiemelt kép: police.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik