Belföld

Letartóztatás vár az ügyvédre, emberkereskedelemmel gyanúsítják

TEK(960x640).jpg (Array)
TEK(960x640).jpg (Array)

A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen  9 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót szerdán ingatlancsalásokkal gyanúsítható személyek elfogása érdekében.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak idős vagy szellemileg leépült emberek bizalmába férkőztek azzal a céllal, hogy a megtévesztésükkel velük életjáradéki vagy tartási szerződést kössenek, és ezáltal csalárd módon megszerezzék az ingatlanjaik tulajdonjogát. A szerződések megkötésében közreműködő ügyvédek ügyvédi kötelességüket megszegve működtek közre a manipulációban.

A nyomozás tárgyát jelenleg négy – 12 és 21 millió forint közötti értékű – ingatlan képezi. A házkutatások során a hatóságok tagjai egyes gyanúsítottak ingatlanán (a ház udvarán felállított sufniszerű épületben, egy másik helyszínen pedig az épület pincéjében) emberhez nem méltó körülmények között több időskorú, kiszolgáltatott személyt találtak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig 10 gyanúsítottat hallgatott ki az ügyben. A megalapozott gyanú velük szemben többrendbeli, jelentős kárt okozó, idős vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, illetve kísérlete, az ügyvéd gyanúsítottakkal szemben pedig ügyvédi visszaélés bűntette. A nyomozó ügyészek emellett további bűncselekmények gyanúját is vizsgálják.

Az áldozatok számára a Budapest Főváros Kormányhivatal áldozatsegítő szakemberei teljes körű tájékoztatást nyújtottak az igénybe vehető áldozatsegítő, valamint jogi segítségnyújtási szolgáltatásokról. Az áldozatok pszichológusi segítségnyújtásban is részesültek, ketten pedig igénybe kívánták venni a védett szálláson történő elhelyezést, ahol folyamatosan megkapnak minden további segítséget a társadalomba történő sikeres visszailleszkedés érdekében.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az egyik gyanúsítottal szemben újabb bűncselekmény, nevezetesen emberkereskedelem minősített esetének megalapozott gyanúját is közölte. A nyomozó ügyészek három gyanúsított letartóztatását indítványozták.

A nyomozó ügyészek az ügy egyik gyanúsítottjával azóta újabb bűncselekmény megalapozott gyanúját közölték. A rendelkezésre álló adatok szerint, tavaly év elején a gyanúsított és élettársa egy 88 éves férfit oly módon tévesztettek meg, hogy a sértett előtt testvéreknek adták ki magukat, majd miután a bizalmába férkőztek, rávették, hogy vegye feleségül a nőt. Ezt követően családostul beköltöztek az időskorú sértett lakásába, őt pedig a lakás egy kis helyiségébe költöztették. Az ezt követő időszakban rendszeresen elkérték a pénzét, volt olyan, hogy erőszakkal megakadályozták, hogy elhagyja a lakást. De olyan is előfordult, hogy bántalmazták az idős férfit.

A sértett sanyargatásával, kizsákmányolás céljából elkövetett emberkereskedelem bűntette, személyi szabadság megsértésének bűntette, valamint folytatólagosan elkövetett csalás bűntette megalapozott gyanújának megállapítása is lehetséges.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség az ügyben három gyanúsított – köztük az egyik ügyvéd – letartóztatására tett indítványt, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén a tanúk befolyásolásával vagy más módon veszélyeztetnék a bizonyítást, valamint az esetleges újabb bűncselekmények felderítését megnehezítenék. Emellett a bűnismétlés veszélye is reális.

A letartóztatás elrendelése tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája várhatóan a mai napon hoz döntést.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik