Belföld

Sufnikból, pincékből kerültek elő az átvert idős és kiszolgáltatott emberek – videóval

TEK letartóztatás (rendőrség, letartóztatás, tek, )
TEK letartóztatás (rendőrség, letartóztatás, tek, )

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentésére indult ügyben végrehajtott tegnapi akció eredményeként elfogott és előállított 10 gyanúsított között 4 ügyvéd is van.

A budapesti nyomozó ügyészek a Készenléti Rendőrség, a Terrorelhárítási Központ, valamint a Nemzeti Védelmi Szolgálat munkatársaival közösen a tegnapi napon 9 helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót a bűncselekményekkel gyanúsítható személyek elfogása érdekében.

Az áldozatok megsegítésére a nyomozó ügyészek a Budapest Főváros Kormányhivatala Áldozatsegítő Szolgálatának közreműködését kérték.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsítottak idős vagy szellemileg leépült emberek bizalmába férkőztek azzal a céllal, hogy a megtévesztésükkel velük életjáradéki vagy tartási szerződést kössenek, és ezáltal csalárd módon megszerezzék az ingatlanjaik tulajdonjogát. A szerződések megkötésében közreműködő ügyvédek ügyvédi kötelességüket megszegve működtek közre a szerződések megkötésében.

A nyomozás tárgyát jelenleg négy – 12 és 21 millió forint közötti értékű – ingatlan képezi.

A házkutatások során a hatóságok tagjai egyes gyanúsítottak ingatlanán (a ház udvarán felállított sufniszerű épületben, egy másik helyszínen pedig az épület pincéjében) emberhez nem méltó körülmények között több időskorú, kiszolgáltatott személyt találtak.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség eddig 10 gyanúsítottat hallgatott ki az ügyben. A megalapozott gyanú velük szemben több rendbeli, jelentős kárt okozó, idős vagy fogyatékosságánál fogva a bűncselekmény felismerésére korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett csalás bűntette, illetve kísérlete, az ügyvéd gyanúsítottakkal szemben pedig ügyvédi visszaélés bűntette. A nyomozó ügyészek emellett további bűncselekmények gyanúját is vizsgálják.

Az áldozatok számára a Budapest Főváros Kormányhivatal áldozatsegítő szakemberei teljes körű tájékoztatást nyújtottak az igénybe vehető áldozatsegítő, valamint jogi segítségnyújtási szolgáltatásokról. Az áldozatok pszichológusi segítségnyújtásban is részesültek, ketten pedig igénybe kívánták venni a védett szálláson történő elhelyezést, ahol folyamatosan megkapnak minden további segítséget a társadalomba történő sikeres visszailleszkedés érdekében.

Olvasói sztorik