Belföld

Elítélték a Wizz Air járatán verekedő két külföldi férfit

wizz-air (wizz air, )
wizz-air (wizz air, )

Villámgyorsan bíróság elé állították azt a két lett állampolgárságú férfit, akik ittasan verekedtek a légitársaság Londonból Budapestre közlekedő járatán.

A két ittas férfi eleinte csak hangoskodással zavarta a többi utas nyugalmát, valamint egyikük agresszívan követelte a légiutas kísérőktől, hogy szolgálják ki őket szeszes itallal.

Ezután az egyikük a fejét az előtte lévő ülésre szerelt lehajtható asztalra hajtotta azért, hogy aludjon, ekkor azonban őt a társa tenyérrel, a fején ütögetni kezdte, majd miután összeszólalkoztak orrba vágta. Ezt követően dulakodni, majd verekedni kezdtek.

A rendőrség által teljesített nyomozás eredményeként a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség a két külföldi férfit gyorsított eljárásban még az őrizet tartama alatt, 72 órán belül bíróság elé állította.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a terheltek bűnösségét garázdaság vétségében, és ezért az egyiküket 750 ezer forint, társát pedig 300 ezer forint pénzbüntetésre ítélte. Az ítélet jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik