Belföld

Penta: A jogrend sárba tiprása, ahogy Kisvárda kirakta a céget a stadionból

A kisvárdai stadiont megépítő Penta Industry Kft. tulajdonosa szerint a magyar jogrendszer sárba tiprásával egyenlő az a módszer, amellyel a város önkormányzata kigolyózta a céget a fővállalkozói szerződéséből a létesítmény átadása után. Ramor Frigyes szerint azok a vádak sem igazak, amelyekkel a döntést megindokolták.

Szakítás és egymásnak feszülés lett a stadionberuházás vége Kisvárdán.

Az önkormányzat 2016. szeptember 13-án bízta meg a Penta Industry Kft.-t egy UEFA 3-as MLSZ C kategóriájú labdarúgó-stadion kivitelezésével. Az utolsó szerződésmódosítás szerint idén július 30. volt a véghatáridő a beruházás befejezésére.

A 24.hu csütörtökön írta meg, hogy a kisvárdai képviselőtestület – Leleszi Tibor polgármester javaslatára – szeptember 24-én zárt ülésen megszavazta, hogy azonnali hatállyal felmondja a Penta 2,5 milliárd forintos szerződését. A cég azt állítja, mondvacsinált indokokkal kizárták a projektből, mert nem akarják kifizetni a számla utolsó több százmilliós tételét.

Az önkormányzat számára készült dokumentumok egyértelműen a Pentára hárítják a felelősséget a helyzet kialakulásáért. A városvezetés többek között arra hivatkozik, hogy a cég a nyár folyamán többször is bejelentette, hogy elkészült az építkezéssel, a hivatalos műszaki átadás azonban mégsem történt meg, ezen kívül az cég az építkezésen észrevételezett műszaki hibákat és hiányosságokat sem javította ki.

Leleszi Tibor (Fidesz-KDNP), Kisvárda polgármestere
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Az önkormányzat a szeptemberi ülés után ki is tiltotta a Pentát a stadionból, de ami még súlyosabb: azt is bejelentették, hogy a beruházás utolsó részletét, 240 millió forintot nem fizetnek ki a cégnek, sőt 500 millió forintos kötbért követelnek tőle.

Ramor Frigyes a 24.hu-nak kijelentette: az azonnali hatályú felmondás jogsértő volt, és a Penta Indusry természetesen nem fogadta el az erre vonatkozó határozatot.

A tulajdonos szerint a Penta elvégezte a kivitelezést, a munkát a teljesítési határidő lejárta előtt készre jelentette, a megrendelő a műszaki átadás-átvétel időpontját június 30-ra kitűzte, de a megrendelő a műszaki átadás-átvételi eljárást már nem folytatta le.

Az önkormányzat, nem tudni milyen megfontolásból, de nyilvánvalóan valótlan ok miatt minősítette meghiúsultnak az átadás-átvételt – mondta a tulajdonos. Ramor szerint az eljárás furcsaságát jelzi, hogy

  • a létesítményben július 11-től folyamatosan focimeccseket rendeznek,
  • a stadion időben megkapta a szükséges használatbavételi engedélyt,
  • és megkapta a meccsrendezéshez szükséges MLSZ-engedélyt is.

A Penta tulajdonosa szerint ez mind egyértelműen bizonyíték arra, hogy nem voltak olyan hiányosságok, amelyek a rendeltetésszerű és biztonságos használatot akadályozták volna. A cég szerint a valóságban épp az ellenkezője történt: a többszöri szerződésmódosítás miatt, példádul a skybox építésénél összességében 309 milliós pótmunkát is elvégeztek, amelyet most a végszámlával együtt nem akar kifizetni a város.

A teljesítés felmérése és ellenértékének megállapítása érdekében vállalkozó a Teljesítésigazolási Szakértői Szervhez fordult, és az eljárás már el is indult.

Ramor Frigyes Penta-tulajdonos szerint előre kitervelt akcióval zárták ki

„Tanulságos és egyben a magyar jogrendszert sárba tipró a megrendelőnek az a lépése, amellyel a vállalkozó birtokában lévő építési munkaterületet augusztus 8-án jogellenes módon birtokába visszavette. Az építési napló lezárásra a kormányrendelet alapján csak az átadás-átvételt követően, majd a vállalkozóval történő elszámolást és kifizetés megtörténte után történhet meg. De mi történt Kisvárdán? Az önkormányzat az építési naplót az e-napló vezetésre vonatkozó szabályok megsértésével zárta le. Az önkormányzat dolgozója, mintha ő a Penta alkalmazottja lenne, és mintha a cég képviseltében járna el, saját magának mint megrendelőnek visszaadta a naplót, azaz a vállalkozói átadás-átvételt , elszámolást és kifizetést mellőzve lezárta azt. Ez az eljárás mindenképp elgondolkodtató, hogy egy intézmény szándékos, előre kitervelt és nyilvánvalóan a vállalkozó kárára történő jogellenes lépést megtehet-e különösebb számonkérés nélkül. Az önkormányzat jogellenes és rosszhiszemű magatartása érthetetlen az új Ptk. rendelkezése és gyakorlata mellett is, amely a vállalkozót hivatott védeni a lehúzástól úgy, hogy a megrendelő azon joggal való visszaélésének lehetőségét zárja ki, miszerint nem folytatja le az átadás-átvételi eljárást, illetve valótlan hibákra hivatkozva azért tagadja meg az átvételt, hogy ne váljon esedékessé a vállalkozói díj kifizetése, ugyanakkor birtokba lép. Sajnos a kisvárdai stadion esetében is ez valósult meg. Közben a fővállalkozó és az alvállalkozók is a pénzükre várnak. Nyilvánvalóan egészen más lenne a helyzet, ha az önkormányzat a fővállalkozónak jogosan, végszámlaként és pótmunkaként járó 550 millió forintot rendezné. ”

Kiemelt kép:  Czeglédi Zsolt / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik