Belföld

Hiába kérte, egy éve nem hallgatták ki a költségvetési csalásos ügyben Czeglédy Csabát

Napokon belül vádat emelhetnek Czeglédy Csaba és 21 társa ellen bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, valamint többmilliós gazdasági csalás miatt – írja az MTI a Magyar Időkre hivatkozva.

A Czeglédyvel szemben elrendelt letartóztatás határideje december 5-én lejár, és a büntetőeljárásról szóló törvény úgy rendelkezik, hogy az ügyészség vagy 15 nappal korábban indítványozza a kényszerintézkedés meghosszabbítását, vagy vádat emel.

Czeglédy Csaba egyik védője szerint igencsak meglepő lenne, ha valóban megtörténne a vádemelés. Megkeresésünkre azt mondta, hogy Czeglédy nemrég kikérte az augusztus és október közötti nyomozati iratokat, ami után a korábbi 742 oldalnyi anyag után október 31-én kaptak újabb 3322 oldalnyi iratanyagot.

Czeglédy Csaba valamennyi indítványát (szembesítés, iratok beszerzése) elutasították, majd most úgy tűnik, hogy 4 ezer oldalnyi nyomozati iratot el akartak sumákolni, hogy mielőbb vádemelés legyen. Csaba folytatólagos gyanúsítotti kihallgatása iránti kérelmet is elutasították, a költségvetési csalásos ügyben legutóbb 2017. október másodikán hallgatták meg. Erős a gyanú, hogy a többi gyanúsított vagy meg sem kapta, vagy csak az elmúlt néhány napban kapta meg a 4 ezer oldalnyi iratanyagot. Ez azért fontos, mert a törvényben rögzített egy hónapos időköz lerövidítéséhez sem Czeglédy Csaba, sem pedig a védelem nem járult hozzá. Ezért az ügyészség december elsejéig nem nyújthatja be a vádiratot.

– mondta Czeglédy Csaba egyik ügyvédje, hozzátéve: az igazságügyi szakértő szakvéleményének a kiegészítése iránti kérelmüket elutasították

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal gyanúja szerint a Czeglédy vezette bűnszervezet 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakított ki, amely diákmunka-közvetítéssel foglalkozott. A bűnszervezet 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a gyanú szerint az állami költségvetésnek azzal, hogy a céghálóban részt vevő iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót nem vallották be vagy nem fizették meg.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

French anti-riot police force CRS officers stand by as migrants wait to board buses during the evacuation of a makeshift camp at Porte de la Chapelle, in the north of Paris, on August 18, 2017. - More than a thousand migrants and refugees were evacuated on early August 18 from a makeshift camp that had been set up for several weeks in La Chapelle. (Photo by bertrand GUAY / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.