Belföld

Előkerült egy hangfelvétel: azért nem engedték be a roma fiatalokat a Gozsdu udvarba, mert magánterület

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. október 26-án este Kiss Márió, nyíregyházi közösségszervező egy konferencia után szeretett volna leülni a Gozsdu udvarban és meginni valamit barátaival. Román és szlovák partnereivel, munkatársaival azonban nem tehette ezt meg, mert a Gozsdu biztonsági őre megtagadta a belépést az udvar területére.

Egy most előkerült hangfelvételen jól hallatszik, hogy a biztonsági őr nem indokolta meg döntését, mondván nem kötelezhető rá, csak, csak annyit mondott, hogy ez a köz számára megnyitott magánterület és jogában áll feltartóztatni őket.”

Márió és csapata teljesen józanul, jól öltözve érkezett, a társaság tagjai abban térhettek el az udvar közönségétől, hogy roma származásúak. Az alábbi hangfelvétel bizonyítja, hogy a társaság tagjai nem voltak ittas állapotban, nem viselkedtek provokatívan, sőt meglepően szelíden viselték a megalázó bánásmódot, és kiderül belőle, hogy a biztonsági őr nem adott elfogadható magyarázatot arra, hogy miért nem engedi be őket az udvarra

– írja lapunkhoz eljuttatott levelében a SzabadaHang.

Márió egy levélküldő kampányt indított a SzabadaHang oldalon, melyben arra kéri az udvar üzemeltetőit, tulajdonosait, hogy a Gozsdu udvar hivatalos közleményben határolódjon el a romákat ért diszkriminációtól és adjon garanciákat arra, hogy a jövőben semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem fogja érni az udvarra betérő roma honfitársait.

A Gozsdu udvar megkapta a leveleket, tud a történtekről, de azóta sem nyilatkozott az ügyben, teszik hozzá.

Márióék már megtették a bejelentést az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, és ezzel párhuzamosan további lépéseket terveznek az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik