A bruttó 137 ezer négyzetméteres Etele Plaza a budai oldal legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontjaként üzemel majd. Az idehaza kivételes építészeti megoldásokat és digitális szolgáltatásokat ötvöző pláza az Etele tér közvetlen közelében, az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában épül meg.
A várakozások szerint a fővárosból naponta közel 40 ezer vásárlót vonzó pláza elsődleges vonzáskörzete Budapest egyik legsűrűbben lakott területe, ahol megközelítőleg 235 ezren élnek. A Futureal-csoport fejlesztésében megvalósuló bevásárlóközpont 20 percen belül 640 ezer, míg fél órán belül több mint 1,2 millió vásárló számára is megközelíthető autóval. A környék lakói az országos átlagos vásárlóerő 125 százalékával gazdálkodnak viszonylag alacsony kiskereskedelmi ellátottság mellett.
A Paulinyi – Reith & Partners által tervezett Etele Plaza 180 üzletet sorakoztat fel,
- a divatüzletek mellett
- élelmiszer-áruház,
- éttermek,
- kávézók,
- multiplex mozi,
- fitneszterem,
- gyermekjátszóház
- és egyéb szolgáltatások széles köre,
- valamint közel 1300 parkolóhely áll a látogatók rendelkezésére.
Az épületben a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül. A belső térben egy közel 200 négyzetméteres interaktív LED-kijelzős médiafelület teszi különlegessé a bevásárlóközpont-dizájn legújabb generációját képviselő központot. Az egyedi hangulat kialakításához az Etele Plaza elegáns előcsarnoka, a divatmárkák folyosói, az attraktív belső rendezvénytér, valamint az éttermi szinthez közvetlenül kapcsolódó terasz is hozzájárul.