Törvénymódosítást terjesztett be a kormány, aminek értelmében minden állami magasépítési beruházás egyetlen kézbe kerülne: létrehoznák a százszázalékos állami tulajdonú Beruházási Ügynökséget. Erről a Zoom ír.
Az indoklás szerint ez garantálná a központi költségvetési forrásból megvalósuló beruházások költséghatékony, határidőre történő megvalósítását. A tervek szerint az ügynökség önálló költségvetési forrással rendelkezne, közreműködne az előkészítésben és a beruházások kivitelezési szakaszában is. Az is cél, hogy csak a beruházás valós bekerülési költségének meghatározása után biztosítsák a megvalósításhoz szükséges pénzügyi forrást.
Az ügynökséghez kerülnének azok a vagyonelemek, amelyeken a munka folyik, majd azt követően a beruházás az állam százszázalékos tulajdonába kerülne vissza.
A portál által idézett ingatlanpiaci szakértők szerint mindezzel a nagyobb, magyar hátterű vállalatok kerülhetnek az eddiginél is kedvezőbb helyzetbe. Ugyanis egy helyen pályázhatnak, másrészt kedvezőbb ajánlatokat tehetnek a munkákra, mint kisebb konkurenseik.