Belföld

Rekordösszeget kapott a bajba került budapesti hospice ház

Tavaly halottak napja körül intézett segélykiáltást a nyilvánosság felé a Magyar Hospice Alapítvány. A társadalombiztosítótól kapott összeg mellé a szokásosnál kevesebb magánadomány és egyszázalékos felajánlás érkezett, miközben a házban dolgozó ápolóknak és orvosoknak biztosítani kellett az egészségügyi bértábla szerinti 2017-es béremelést is.

Akkor a bezárás fenyegette az ország egyetlen önálló, gyógyíthatatlan felnőtt betegeket ápoló Hospice Házát.  Végül hosszas huzavona után az Emberi Erőforrások Minisztériuma 40 millió forintot biztosított az alapítvány számára.

Muszbek Katalin: A hospice halála lenne, ha a betegektől kérnénk pénzt
26 éve forrásért és elfogadtatásért küzd a Magyar Hospice Alapítvány igazgatója, aki az egész mozgalom szóvivője akar lenni a segítségkérésben. Eszébe sem jut a betegektől pénzt kérni, viszont egy valamiben felelősséget érez.

Idén a Kenyeres utcai intézménynek már nincsenek ekkora anyagi gondjai, mivel a felajánlott adó 1 százalékból több mint 37 millió forint gyűlt össze, egészen pontosan:

37 352 409 forint. Ez az összeg 6526 magánember felajánlásából jött össze.

A növekedés óriási az előző évhez képest: akkor 20 560 235 forint érkezett 3 711 magánszemélytől.

Egyébként az előző évi visszaeséshez képest a civil szervezetekhez érkező adó 1 százalékos felajánlások összege idén országos szinten jelentősen nőtt.

Hatalmas köszönetet érdemel a felelős társadalom, amiért odafigyelést és időt szánt a civil szervezetek támogatására!…

Közzétette: Magyar Hospice Alapítvány – 2018. november 5., hétfő

 

A 24.hu-nak Tarjányi Edit, a Magyar Hospice Alapítvány önkéntes koordinátora elmondta: soha ennyien nem ajánlották még fel adójuk 1 százalékát a Kenyeres utcai intézménynek.

Kiemelt kép: 24.hu / Karancsi Rudolf

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.