Belföld

És az megvan, hogy a sorozatrabló 40 forintért verekedni kezd

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája december 3-áig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, aki a gyanú szerint az elmúlt négy hónapban három alkalommal is erőszakkal próbálta megszerezni a járókelők értékeit.

A rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított egy héttel ezelőtt Kazincbarcikán egy társával együtt felszólított egy éppen arra járó férfit, hogy adjon át nekik pénzt, és megfenyegették, hogy amennyiben kérésüknek nem tesz eleget, akkor bántalmazni fogják. Ekkor átkutatták a sértett zsebeit, aki félelmében elővett ugyan 40 forintot, de közölte, hogy azt nem adja át, mivel neki is szüksége van arra. A gyanúsított ekkor arcon ütötte a sértettet, és a zsebébe benyúlva elvette tőle a pénzt, majd társával távoztak a helyszínről.

A fenti cselekményt megelőzően a két férfi egy másik kazincbarcikai lakostól próbálta erőszakkal elvenni a pulóverét. Mivel a cselekményüknek a sértett ellenállt, illetve a közelben lévő buszmegállóban felfigyeltek tettükre, üres kézzel távoztak a helyszínről.

Júliusában a gyanúsított egy mobiltelefont próbált elvenni egy járókelőtől. A férfival szemben rablás bűntette, rablás kísérlete és garázdaság miatt indult eljárás.

A bíróság megállapította, hogy a fenti bűncselekmények miatt akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, ezért megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított a várható büntetéstől félve megszökne, elrejtőzne. Mivel attól is tartani lehet, hogy a gyanúsított a bizonyítást veszélyeztetné vagy megfélemlítené, befolyásolná az áldozatait, ezért letartóztatták.

A végzés nem jogerős.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik