A mezei pocok elszaporodása a mezőgazdasági területeken vis maior helyzetet teremtett, ezért egyes helyeken a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szükséghelyzeti engedélyt adott ki a Redentin 75RB rágcsálóirtó szer felhasználására – írta szombati közleményében az Agrárminisztérium.
A Nébih a honlapján azt írja, hogy
Az Európai Bizottság rendeletének értelmében 2018-tól a termelő ökológiai jelentőségű területeken tilos a növényvédőszerek-használata. Azonban ha egyes károsítók olyan mértékben felszaporodnak, hogy az már a szomszédos termelők növényvédelmi biztonságát veszélyeztetik, és védekezni szükséges ellenük, egy uniós iránymutatás szerint a tagállamok ezeket vis maior eseményként ismerhetik el.
A mezőgazdasági támogatásokat érintő vis maior eseményre vonatkozó bejelentést és az esemény bekövetkezését igazoló dokumentumokat kizárólag elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül lehet benyújtani a Kincstár honlapján elérhető, a vis maior esemény bejelentésére szolgáló elektronikus felületen. A bejelentést az esemény bekövetkezésétől számított 21 napon belül meg kell tenni.
Kiemelt kép: Wikipedia