Belföld

Szétvertek egy játszóteret Füzesabonyban

fak (police, mako, fiatalok, vandalizmus)
fak (police, mako, fiatalok, vandalizmus)

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztéséről hozott határozatot három, 20 év körüli fiatallal szemben, akik idén nyáron, puszta szórakozásból, szétvertek egy játszóteret Füzesabonyban.

A három fiú július 15-én kora hajnalban az Ifjúsági parkban italozott. Ennek során egyikük az alkoholos állapota miatt átesett egy útjába kerülő szemeteskukán, és a közeli ágyásba zuhant, ahol tövestől tépkedni kezdte az oda ültetett virágokat.

Ezt a többiek előbb csak nevetve nézték, aztán maguk is csatlakoztak hozzá, mert jó mókának találták a gondosan elültetett növények elpusztítását. A virágok kitépését követően, a játszótér körül elhelyezett szemeteseket borogatták ki és rongálták meg.

A magukat túl erősnek érző fiatalok ezután a parkban álló padokat rugdosták és borogatták fel, majd felszedték és szétdobálták a térköveket Az egyik pad mellett álló lámpát olyan erővel rázták és rángatták, hogy az a földre dőlt, egy szabadtéri asztalról pedig kézi erővel lefeszítették a fedőlapot.

A gyanúsítottak összesen 327 ezer forint kárt okoztak Füzesabony Város Önkormányzatának.

A Füzesabonyi Járási Ügyészség a csoportosan elkövetett garázdaság bűntettét, és a rongálást beismerő és megbánó fiatalok esetében úgy ítélte meg, hogy az elkövetés körülményeire, valamint alapvető személyiségjegyeikre tekintettel a büntetőeljárás feltételes ügyészi felfüggesztésétől magatartásuk jövőbeni kedvező változása várható.

Ezért a nyomozás befejezését követően nem emelt vádat az elkövetőkkel szemben, hanem két évre felfüggesztette velük szemben az eljárást, és ezzel egyidejűleg elrendelte pártfogó felügyeletüket, előírva számukra, hogy kötelesek megtéríteni a sértettnek a bűncselekménnyel okozott kárt. Amennyiben a felfüggesztés kétéves időtartama eredményesen telik el, és a terheltek az előírt kötelezettségüknek is eleget tesznek, sor kerülhet velük szemben az eljárás megszüntetésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik