Belföld

Utcán a népszabis Fedél Nélkül tele hétköznapi hősökkel

Már kapható az utcai árusoknál a Fedél Nélkül speciális, „népszabis” kiadása. Az idén már harmadik alkalommal jelenik meg a hajléktalanok lapja a 2016. októberében bezárt lap szerzőinek írásaival. A történet a lap felszámolása után kezdődött, amikor a Fedél Nélkül adott otthont az otthonuk nélkül maradt hírlapíróknak: az általában 8 ezer példányban megjelenő Fedél Nélkülből akkor 36 ezret adtak el.

A szokásosnál nagyobb terjedelemmel járó extra költségeket a Népszabadság korábbi munkatársai állták akkor, miként teszik azt az idén is. Ennek nyomán a bevétel teljes egészében a lapot árusító hajléktalanoké marad. A múlt évi 20 ezres eladás után az idén is ráemelt a kezdő példányszámra a lapot kiadó Menhely Alapítvány: 15 ezer példányban nyomtatták az újságot, amelyben a Népszabadság egykori szerzői hétköznapi hőseikről írnak.

Cseri Péter Pekarek János újságíróról, Fekete Gy. Attila „nekem csak Lajosról”, Uj Péter hősöm?-ről, Csepelyi Adrienn a védőkről, N. Kósa Judit Biszak Sándor Arcanum-alapítóról, Kácsor Zsolt Czapp Józsefről és így tovább.

Fotó: M.Schmidt János

Az egykori lap munkatársai a jótékonysági akcióról szóló Facebook-posztjukban azt írják:

Mi a mostani lapszámban a hőseinket mutatjuk be. Legyetek ti is a hőseink, vegyétek a lapot, és támogassátok azokat, akik a hatalom kitaszított a társadalomból!

Korábbi posztjukban pedig arra kérték a vásárlókat, ha tehetik, készítsenek fényképet a megvásárolt Fedél Nélküllel, töltsék azt fel Facebookra, Instagramra, használják a #fedélnélkül taget, hogy többen értesülhessenek az akcióról, s támogathassák a hajléktalanokat.

Egy napilap legyen mindig aktuális, mondogattuk magunknak évekig, míg be nem zárták munkahelyünket, a Népszabadságot. És…

Közzétette: Népszabi Szerkesztőség – 2018. október 18., csütörtök

Ajánlott videó

Olvasói sztorik