Belföld

Visszaemelik a lakásáfát, a BKIK kompenzációt szeretne

Kompenzációs csomagot készített a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a lakásáfa közelgő visszaemelésének ellensúlyozására - mondta a Magyar Hírlapnak a testület elnöke, hozzátéve, hogy a javaslatokat hamarosan ismertetik.

Csoltó Gábor a lap csütörtöki számában megjelent interjúban hangsúlyozta, mindenképp fenn kell tartani az elmúlt években elért építőipari kapacitást, ráadásul az ágazat előtt olyan jelentős kihívás is tornyosul, mint a kormányzati elképzelések szerint 40 százalékos hazai beszállítói részvétellel épülő Paks II.

A BKIK elnöke elmondta, júniusi hivatalba lépése óta elkezdett nőni a létszám, de még van hová fejlődni: Budapesten 300 ezer vállalkozás létezik, a kamara tagjainak száma viszont a négyezret sem éri el. Célkitűzésük hosszabb távon a tízezres létszám.

Beszélt arról is, hogy szívesen részt vesznek a Budapesti Fejlesztési Terv kidolgozásában. Úgy vélekedett, erősíteni kellene az állam szerepét a piacképes, új értékek előállításánál, vagyis a termelőszektorban, és nem hisz abban, hogy egy ország kizárólag szolgáltatásból megélhet. Mint mondta, a képzési rendszer erősítését látják most a legsürgetőbb teendőnek, több és jobb iskola kell, “továbbá innováció, innováció és innováció”.

Fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik