Belföld

Épp a polgárőrség kitüntetését vette át Simonka György, amikor az ügyészség komplett vádiratot közölt ellene

Miközben a Polt Péter vezette Legfőbb Ügyészség terjedelmes közleményben tudatta, hogy kezdeményezi Simonka György fideszes országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, a kormánypárti politikus – a Facebookon közzétett beszámoló szerint – épp a Polgárőrség érdemérmét vette át Békés megyében.

A Legfőbb Ügyészség kezdeményezi Simonka György mentelmi jogának felfüggesztését
Bűnszervezetet gyanít az ügyészség, a fideszes politikus azt is meghatározta, hogy cégek képviselői a számukra átutalt díj mekkora részét adják vissza neki készpénzben. A kár 1,4 milliárd forint.

A vádhatóság szerint Simonka tisztában volt azzal, hogy jelentős összegű pályázati források nyílnak meg, ezért 2009 végén elhatározta, hogy olyan személyi kört épít fel, amelynek az volt a célja, hogy a beruházások megvalósítása során a döntéshozókat megtévesztve, egymással összehangoltan, európai uniós, illetve a hazai költségvetésből származó, vissza nem térítendő támogatás igénybevételével jogtalan vagyoni haszonhoz jussanak. Meghatározta azt is, hogy az egyes beruházásokat megvalósító cégek képviselői a nekik átutalt, vagyis felülárazott vállalkozói díj mekkora részét – általában 45%-át – szolgáltassák vissza neki készpénzben.

Az eddig beszerzett adatok alapján a Simonka György rendelkezései szerint lebonyolított beruházásokkal okozott vagyoni hátrány meghaladja az 1 milliárd 400 millió forintot

Az ügyészség szerint Simonka cselekménye:

  • két rendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének,
  • két rendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettének,
  • két rendbeli vesztegetés elfogadása bűntettének,
  • két rendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettének,
  • két rendbeli folytatólagosan, és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségének megalapozott gyanúja megállapítására alkalmas.

Kiemelt kép: MTI / Máthé Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik