Belföld

Három évet kapott a három ember halálával járó győrszemerei balesetet okozó sofőr

Győri Törvényszék helybenhagyta a Győri Járásbíróság ítéletét, melyben a vádlottat közúti baleset okozásának vétsége miatt három év fogházban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Emellett négy évre eltiltották a vezetéstől.

Az első fokú ítélet által megállapított tényállás szerint H. A. vádlott az általa vezetett Seat típusú gépkocsival 2016 januárjában közlekedett Ausztria irányából vaszari lakóhelyére. A férfi három hentesként kint dolgozó férfi szállított, amikor az esti órákban Győr felől Pápa irányába haladva Győrszemere térségét elhagyta és az előtte lévő Fiat típusú gépjármű előzésébe kezdett a sebességet növelve.

A férfi jó helyismerettel rendelkezett, tudnia kellett, hogy 70 km/h sebességkorlátozó tábla következik, valamint a jó látási viszonyok között érzékelhetően szemből egy Skoda típusú gépjármű közeledett.  Ennek ellenére megkezdte az előtte körülbelül 80 km/h-val közlekedő gépjármű előzését. Az előzés közben vette észre a szemből érkező járművet, amely miatt hirtelen jobbra kormányzással vissza akart térni a menetiránya szerinti sávba.

Ennek következtében nekiment az általa előzött Fiatnak, amely az útról lesodródott és egy fának ütközött. Az ütközés után balra térve tovább haladt és az autó bal oldalával nekiütközött a szemből érkező Skodának, amely ennek következtében az útról lesodródott. Ezután a vétkes sofőr járműve egy szemből szabályosan érkező Volvónak ütközött. A Seat sofőrje mellett utazó két pápai és egy mihályházai férfi a helyszínen meghalt. A tragédiáról készült többi felvételt itt tekintheti meg.

Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a védője enyhítésért jelentett be fellebbezést. A másodfokú bíróság teljes felülbírálatot végzett az ügyben, amelynek során nem találta alaposnak a vádlott és a védője által bejelentett, enyhítésre irányuló fellebbezést. A másodfokú bíróság azt vizsgálta, hogy van-e nagyobb súlya annak, hogy két másik ember mellett a vétkes sofőr is maradandó sérüléseket szenvedett.

A bíróság szerint az első fokon eljárt bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helyesen állapította meg a tényállást, továbbá a súlyosító és enyhítő körülmények figyelembevételével az alsó büntetési tételhez közeli büntetést szabott ki. Az első fokú bíróság azt is gondosan vizsgálta, hogy a vádlott egészségi állapota milyen és a börtöntűrő képessége megvan-e, e körben szakvélemény is a rendelkezésére állt.

Mivel a büntetés-végrehajtás tud speciális elhelyezést biztosítani a balesetet okozó 49 éves férfi számára, ezért lehetőség volt arra, hogy végrehajtandó börtönre ítélje a bíróság. A másodfokú bíróság kiemelte, hogy a büntetés általános és speciális elrettentő hatása akkor tölti be a szerepét, ha egy ilyen, durva közlekedési szabályszegések eredményeként bekövetkező, súlyos baleset nem marad következmény nélkül.

A döntés jogerős.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik