Belföld

Megszólalt a kirúgott szívsebész egyik műtétre váró betege

Én lennék a három közül az egyik beteg, aki vártunk volna Székely doktorra. Pont két nappal előtte, mielőtt a műtétemre került volna sor, akkor történt a kirúgása

– mondta az ATV Híradójának egy páciens, aki arcát nem vállalta az interjúhoz. Állítja, amióta dr. Székely Lászlót elbocsátották a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetből (GOKI) semmilyen információja nincs a műtétjével kapcsolatosan.

Egyre veszélyesebb a tágulat, jó lenne vagy jó lett volna minél hamarább ezt a beavatkozást elvégezni, illetve legalább azt tudni, hogy mikor kerülök sorra. Idegőrlő ez a három hét, lassan az ember idegrendszerét teljesen felőrli, hogy semmit nem tud. Mással nem szeretném megműttetni magam, hisz ezt a speciális műtétsorozatot ő és csak ő tudná elvégezni

– nyilatkozta az ATV-nek.

Székely László is megszólalt a riportban, ijesztőnek nevezte korábbi betegének helyzetét.

Az ATV Egyenes beszéd című műsorában pedig Dr. Ábrahám László ügyvéd azt mondta, hogy

20 millió forintos kártérítésre – 10 millióra az özvegy, 10 millióra az elhunyt férfi lánya – perli Székely László, a GOKI-ból kirúgott főorvos elhunyt betegének a családja az intézményt. 

Főorvos vette védelmébe a kirúgott szívsebészt: Székely doktornak a beteg érdeke az első
Az orvos szerint Székely László rengeteg ember életét mentette meg.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik